Én már azóta szeretlek,
mióta nem voltál más csak puszta gondolat,
és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat.
Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt,
és én azóta a lelkemhez simítva hordalak.
Néhány óra és elköszönünk ettől az évtől! Vajon, mit hoz a 2010-es év? Milyen is volt a 2009-es év?
Sok örömmel járt, és sok fájdalommal. Több reménnyel, és még több újra kezdéssel. Nagyon sok hittel, szeretettel, és sok-sok vággyal, kívánsággal. Sok csalódással, bánattal.
Mit várok a következő évtől? Csak egyet, amit ebben az évben még nem kaphattam meg.
Mit adott ez az év? Erőt, erőt küzdeni, és újra felállni. Erőt, hogy mindig újra, és újra tudjak hinni, és remélni. Erőt, elviselni a fájdalmat, és újra kezdeni.
Ebből táplálkozok a 2010-es évben is!
„Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak...”
/Vörösmarty/
Hát, a jövő évben is küzdök tovább! Remélem, hogy a 2010-es év megvalósítja legszebb álmomat!
Nagyon sok idő telt el azóta, hogy utoljára írtam. Túl kellett tennem magam valahogy az újabb sikertelenségen. Mikor közel egy éve az első inszem után terhes lettem, nem hittem el, hogy ilyen szerencsés lehetek. Aztán kiderült, hogy nem is vagyok. Aztán arra gondoltam, hogyha elsőre sikerült, akkor biztos nem kell sokat várnom arra, hogy újra terhes legyek. Aztán ez sem így lett. Szóval ma már inkább nem számítok semmire, majd csak egyszer rám is mosolyog a szerencse. Tudtam, hogy csak úgy tudom feldolgozni ezt az egészet, ha teszek valamit. Az elmúlt másfél hónap a cselekvés jegyében telt, egyik orvostól a másikig mentem, az egyik vizsgálatot csináltattam a másik után. De hogy hogyan is volt, most megpróbálom összefoglalni:
A sikertelen inszem után visszamentem a Kaáliba az orvosomhoz. Kérdeztem, hogyan tovább. Mondta, hogy ő még egy inszemet javasolna. Nem kellene valamiféle vizsgálatokat csinálni, hogy tudjuk mi a baj, miért is nem jön össze, vagy maradnak velem a babák?- kérdeztem. Ő rám nézett és azt felelte: Nincs itt semmi baj, csinálni kell tovább, nem lát értelmét semmiféle vizsgálatnak! Na szóval ez volt az a pillanat, amikor én könnyes búcsút vettem ettől az intézménytől. Azért választottam őket, mert arra gondoltam, hogyha fizetek, akkor meg fognak tenni mindent azért, hogy gyermekem lehessen. De sajnos többször bizonyították, hogy nem így van!
Így kikerestem a neten a habituális vetélők lapját (habitu.extra.hu) és megnéztem, hogy Fülöp dokihoz milyen vizsgálatok kellenek. Hát elsőre jól megrémültem, mert több lapon keresztül csak a vizsgálatok voltak felsorolva. Elmentem a körzetihez és kértem beutalót belgyógyászatra, gasztroenterológiára, haemophiliára és még sok másik helyre. Aztán mindenhova kértem időpontot. Bejelentkeztem a Dévai klinikára és a BMC-be is. Felírattam magamnak gynevacot, vetettem vért az Ántsz-ben. Szóval végeztek immunológiai, trombózis, és mindenféle hormonvizsgálatokat. Jártam tüszőnézésre, készítettem kromoszóma, genetikai, pajzsmirigy, terheléses cukor és inzulin vizsgálatot is. Olyan vizsgálatokat is csináltak, amiket még kimondani sem voltam képes. A leleteim és eredményeim éppen hogy beleférnek egy mappába! A vizsgálatok végén kiderült, hogy sok a prolaktinom, és inzulin túlműködésem van, melyekre majd gyógyszert kell szednem. Illetve az ovuláció utáni 7 napon kevés a progeszteronom, valószínű ezért is húzódik el a ciklusom is. Végül is a BMC-t választottam, egy kedves, nagyon fiatal dokinővel. Még sosem volt női orvosom, de úgy látszik, szakítanom kell egyes rossz beidegződéseimmel. Mikor odavittem a papírjaimat a megbeszélésre, szinte mindenem meg volt. Kellett még egy uhu vizsgálat, ahol megállapította, hogy PCO III. van. (Bár ez nem tudom mi, mert még senki nem mondta, hogy pco-s vagyok, eddig multicisztásnak mondtak.) A páromnál minden rendben van továbbra is, bár a Bmc-ben csináltattak vele egy újabb spermiogramot tenyésztéssel, aminek a jövő hét közepén lesz eredménye. Most már a kivizsgálások végén járok. Még van egy hsg az év első hetében, van egy folyamatban lévő TPO, TG vizsgálatom. Január 5-én mensbe megyek, a hsg után megyünk vissza a Bmc-be a továbbiakat megbeszélni, és ha meg lesznek a pajzsmirigy vizsgálatok eredménye, mehetek ismét Fülöphöz! Február elején pedig ismét belevágunk, és tudom, hogy a jövő év első felében már terhes kismami leszek! ÁMEN!
Lassan két hete teszteltem. Aznap reggel izgatottan keltem, és még mielőtt a párom elment dolgozni, mindenképpen eredményt akartam. Valahol a szívem mélyén úgy éreztem, hogy sikerült. Fájt a pocim, bár kicsit másképp, mint szokott. A kocsiban voltak hányingerszerű érzéseim, a melleim láthatóan megnőttek. Nem nagyon voltak kétségeim az inszem sikerességében.
Aztán csak bambán álltam a teszt felett, és meredten néztem. Néztem, hogy csíkosodik-e. Néztem, mereven, de még egy halvány kis, kóbor csíkocska sem volt rajta. Egyszerűen nem hittem el. Odavittem az ablakhoz, hogy ott hátha meglátok valami halvány vonalat. De semmi, semmi az égvilágon. Csak néztem a tesztet, és úgy éreztem, hogy megállt a világon minden, megdermedt a környezetem. Úgy éreztem a világ középpontjában a teszt és én vagyok. Nem sírtam, nem borultam ki, egyszerűen lefagytam, megbénult az agyam. Csak estére tudtam felfogni, hogy mi is történt valójában. Négy inszemináció után is baba nélkül vagyunk.
Az ilyenkor szokásos kérdések éledtek újjá bennem. Mi lesz, ha soha nem lehet gyerekem? Hogyan fogom tudni azt feldolgozni, elviselni? Mi lesz velünk? Magamhoz köthetek egy embert, akinek nem fogok tudni szülni? Mi lesz velünk öregségünkre? Kiért lesz érdemes majd élni, minden nap újból és újból felkelni? Hogyan lehet tartalmassá tenni egy életet, gyermekek nélkül? Mi pótolhatja a hiányát? Túlélem-e majd, ha…..
Aztán sírtam, úgy, hogy azt hittem nem fogynak soha el a könnyeim.
Másnap délelőtt fogtam egy nagy dobozt és bele tettem minden olyan dolgot, ami a babára emlékeztetett, amit neki vettem, a ruhákat, kisebb játékokat. Lezártam. Nem csak a dobozt, hanem egyelőre a babakérdést. Éreztem, le kell állnom. Kell egy kis szünet.
A mai napig is sírok, minden nap, ha eszembe jut, hogy lassan 1 éve próbálkozunk.
Ez a szünet nem azt jelenti, hogy nem teszek azért, hogy babám lehessen. Teszek, és remélem, hogy a jövő év végére már kézzel fogható eredménye lesz!
Már csak 3 nap a tesztelésig! Már érzek egy kis feszültséget magamba, hogy vajon mi lesz csütörtökön! Vannak olyan dolgok, amik elkeserítenek és egy valami, ami reményt ad. Sajnos már napok óta érzem mind a két petefészkemet, elég erőteljesen nyilallgat! Remélem nincs semmi baj. Egy dolog van, ami erőt ad. A melleim észrevehetően nőttek! Igazából oldalra terebélyesedtek, teltté váltak. Nem tudom, hogy ez minek a hatása, lehet a babáé, de lehet az utrogestané is. 3 nap múlva minden kiderül.
Már eltelt 10 nap. Ma mégsem ezért volt érdekes ez a nap. Már hónapok óta ettől a naptól rettegtem. Ez volt a rettegés napja. Elképzeltem, hogy ezen a napon nagyon ki leszek bukva, sírni fogok. Érdekes, de nem így történt. Féltem, hogy ezt a napot, hogyan fogom túlélni. Könnyebben sikerült, mint gondoltam! A dokim előzetes számításai szerint, ma lettem volna két gyönyörű baba anyukája. Ma váltunk volna igazi családdá! Sajnos ez nem történhetett meg. De azóta sem telt el nap, hogy nem gondolnék rájuk, és arra, hogy milyen lenne velük az élet. Fáj. Nagyon fáj. De örülök annak, hogy ha rövid ideig is, de velem voltak. Életem legszebb két hónapja volt, s bár sok fájdalmat hagytak maga után, soha nem tenném meg nem történté. Hiányoznak! Hiányoztok!
Ismét eltelt egy nap! Már csak 6 nap! A babanetes társaim sok erőt öntenek belém, biztatnak, és nagyon szurkolnak. Ez számomra nagy segítség! Csodálatos ez az önzetlen támogatás! Pedig nekik sem könnyebb, mint nekem, és mégis úgy tudnak szurkolni értem vagy másokért. Azt hiszem, hogy ezen nehéz időszak alatt, nagyon sokat tanulunk magunkról, és sokat adunk másoknak
Ma már eltelt a 8. nap is. Ez a remény elvesztésének a napja. Már tegnap sem éreztem semmi tünetet. A mellfeszülés is elmúlt. Semmit nem érzek. Kint nagyon rossz idő van, egy-két nap alatt betört a tél, és a hangulatomra is rányomta a bélyegét. Reggel 8-kor felkeltem, a bogyókat elhelyeztem, majd úgy, ahogy voltam 11-ig aludtam. Olyan vagyok, mintha éveket kellene bepótolnom alvásban! Ki sem mozdultam a lakásból, tv-t néztem, délután pakolásztam, és vártam, hogy a párom hazaérjen. Holnap remélem már jobb napom lesz!
Ma kértem időpontot Dr. Fülöp Vilmoshoz. Ha nem sikerülne a mostan inszem, két hónapot szánok a teljes kivizsgálásra. Ő végzi az országban a legalaposabb kivizsgálást a meddő, illetve a habituális vetélő nők esetében. Remélem nem lesz rá szükségem!
Ma már egy hét eltelt az inszem óta. Ahogy visszagondolok, sokkal hosszabb időnek tűnik ez a pár nap. Már csak egy hét és tesztelek.Az egyik topiktársam a vonalzója alá írta, hogy: „X nap múlva mindenképpen sírunk, csak az a nem mindegy, hogy örömünkben, vagy bánatunkban!” Meg is jegyeztem neki, hogy milyen találóan írta, és sajnálom, hogy nem én találtam ki, annyira jó. Kifejezi mindazt az érzést, amit a 14. nap érezni szoktam, szoktunk!
Már csak hat teljes nap, és egy plusz éjszaka! Megpróbálok nem gondolni arra, mi lesz, ha negatív tesztet produkálok. Nem lehet negatív, csak pozitív, csak pozitív.
Annyira várjuk a párommal egy baba érkezését, nem hiszem, hogy ezt egyszer ne jutalmazná meg az ég!
Kitartás és remény kíséri utunkat. Ők a vándortársaink. De egyszer majd helyettük kezünkbe egy apró kéz fonja magát!
Úgy látom, hogy a reggel az egyik legnehezebb napszak számomra. Valahogy reggel mindig rosszabb színben látom a világot. Aztán ahogy beindul a nap, a lelkem is helyrerázódik. Délelőttönként semmit nem érzek, délután viszont mindig erőteljesebben érzem a feszülést a hasamban. A derekam is rettenetesen fáj, a mellfájdalom, feszülés is meg van.
A megemelt utrogestan adag miatt be kellett szereznem még bogyókat. Szerencsére két helyről is sikerült. Az egyiket postán küldik el, a másikért ma mentem el. Köszönöm nekik, sokat segítettek vele.
Ma végig megnéztem az „Élet az anyaméhben” című dokumentumfilmet. Nagyon tetszett, és megint rádöbbentett arra, hogy mennyi mindennek kell tökéletesnek lennie, illetve kifogástalanul működnie, hogy megszülethessen egy gyermek. Ez valóban egy CSODA!
Ma lassan eltelt az 5. nap is. Ma reggel egy kicsit összetörtem lelkileg, aztán kitaláltam valamit, ami egy kicsit feldobta a lelkem. Elővettem a babruhákat, és azokat a dolgokat, amelyeket már beszereztem, és elrendeztem, lefényképeztem őket. Nagyon jó volt kezembe venni a dolgokat, és arra gondolni, hogy egyszer baba is lesz ezekben a ruhácskákba! A kedvem sokkal jobb is lett tőle.
A mai nap újabb hatásokat érzek magamon. A mellérzékenység megmaradt, fáj a derekam, de az lehet, hogy a sok fekvéstől. Feszül az alhasam, görcsölgetést már csak igen ritkán érzek, és van két pont, a jobb és bal oldalon is, amit érzek, és néha nyilallgat! Lehet, hogy csak az utrónak köszönhetőek ezek a tünetek, csak a progeszteron teszi ezt velem. A párommal mi mindent megtettünk, hogy sikerrel járjunk, most már csak a szerencsén, a testemen, és Istenen múlik.
Ma eltelt a 4. nap is. Ez a négy nap olyan gyorsan elszaladt! Úgy érzem, mintha az inszeminációt már egy hete csinálták volna, legalább! Ma délután megint éreztem azt a furcsa érzést a gyomromban, kicsit olyan hányingerszerű. Mindig csak délután jön ez az érzet! Már néha nem tudom mit érzek, lehet, hogy annyira be akarom magamnak dumálni ezt az egészet!
De mindent megteszek annak érdekében, hogy így is legyen. Még mindig iszom a palástfű teát, a gynexet, és az aloe-t, szedem a barátcserje kapszulát, a femibiont, és ritkán bekapok egy Magne B6-ot, illetve egy kálciumot is. Ezen kívül utrózok, amit önhatalmúlag megemeltem 3x2-re. Nagy bajt biztos nem csinálok vele, hiszen először a doki is ennyit mondott, és később csökkentette azt. Elhatároztam, hogy nem mérek reggeli hőt, nem izgatom magam előre az eredmény miatt, csak élvezem ezt a két hetet. Simogatom a pocimat, és sokszor elmondom neki, hogy nagyon várjuk őt, úgyhogy jöjjön. Sőt, ma még Micimackót is énekeltem a pocimnak!
Szóval nagyon arra állítom magam, hogy baba lesz, baba jön!
Ma telik le a 3. nap az inszemináció óta. Ma semmit nem éreztem. Nem görcsölgettem, nem fájt a gyomrom, semmi. Ez egy kicsit elkeserített engem, mert olyan jó érezni, hogy történik valami a testemben. Bár nem tudom, hogy a görcsölgetés nem jelent-e rosszat, de én már úgy hozzászoktam. Annyit vettem észre – ami korábban egyetlen alkalommal sem éreztem – hogy a mellbimbóm kicsit érzékenyebb a szokásosnál. Amikor a mostani inszemre gondolok, vagy éppen simogatom a pocimat, akkor azt szuggerálom magamba, hogy ebből most baba lesz! Remélem, magamba beszélem a gyereket!
A mai napom is nagyon jól telt. Sokat pihentem itthon, filmeket néztem. Megint gyakran éreztem, hogy az alhasam görcsölget, zsibong. Ennek az érzésnek mindig nagyon örülök. Sőt ma délután a gyomromat is éreztem, mintha hányingerem lenne, de nem volt kifejezetten hányingeres érzés. Ma délutántól megint érzek egy kis pontot, ami szurkál. Ezek mind-mind jó előjelek. Nem bizakodom, nem reménykedem. Majd meglátjuk mi lesz 2 hét múlva. Az agyammal azt sulykolom magamba, hogy ebből most baba lesz! Remélem, hogy ez, és az utrogestan hatni fog!
Az inszemináció délutánján jó nagyot aludtam. Az éjszaka is nagyon jól telt, mélyen aludtam. Reggel használtam az első utrót, utána még feküdtem 50 percet. Aztán összeszedtem magam, és elindultam a doktornőhöz, hogy a következő két hétre kiírjon. Napközben vettem észre, hogy barnázni kezdtem. Korábban másoktól hallottam erről, de nekik mindig hetekkel, de legalábbis napokkal később kezdődött, mint ahogy elkezdték „szedni”. Kicsit aggódni kezdtem, de reménykedtem, hogy a tegnapi hámsérülésemet marta fel az utró. Mások is ezt tartották valószínűnek, és megnyugtattak. Egész nap feszült a hasam, sőt egy kicsit mintha fel is fújódtam volna tőle. Nem bánom, nagyon jó érzés ez. Olyan mintha történne bennem valami, és ezt érezni, a legjobb dolog a világon. Már csak 14 nap a tesztelésig! Hosszú, de szép napok lesznek.
Hiszek az előjelekben! Ma megtisztelt egy galamb! Nem kicsit, nagyon. A táskám, az azon átvetett kabátom és a bal felkarom belső fele is olyan lett! Először bosszankodtam, de aztán arra gondoltam, hogy nagy szerencsém lesz, amire most szükségem is van! Remélem a galamb látogatása után egy gólya is meglátogat, csak az már ne tiszteljen meg!
Ma túlestem a 4. inszemináción. A párommal reggel 9-re mentünk, és ős hamar túl esett a dolgán. Majd csaviztunk egy kicsit a MOM parkban, és 11-re visszamentünk. Majd vártunk háromnegyed 12-ig, mert addig nem szólítottak. Már nagyon izgultam, hogy valami baj van apa cuccával, de szerencsére nem. Felhívtak az öltözőbe, és gyorsan túl is estem a beavatkozáson. Megint nehezen nyílt ki a méhszájam, kicsit nyomni kellett, és a dokinak sikerült a hámrétegemet felsértenie. Mondta is, hogy vérezni fog, így is lett. De csak egy kicsit, már el is múlt. Hazáig egyfolytában éreztem a partizást az alhasamban. Mikor hazaértünk, ebédeltünk, és egy hatalmasat aludtunk a párommal. Most is érzek egy kis feszülést, de ez nagyon jó érzés!
Holnap délelőtt eljön a 4. inszemináció napja! Van bennem egy kis izgalom, hogy minden rendben menjen, de ha belsőmbe nézek, még mindig érzem azt a kellemes nyugalmat. Ennek okát megmagyarázni nem tudom, bár halvány, misztikus sejtéseim vannak. Sikerült mára elérnem azt a tudati állapotot, hogy azt érezzem, hogy most sikerülni fog! Reggel 9 órára megyünk, és az inszeminációra 11 órakor kerül sor.
Szeretem az októbert, és remélem, hogy nemsokára eggyel több okom lesz kedvelni ezt a hónapot!
Ma voltam a 10. napi ultrahangon. Izgultam, hogy minden rendbe legyen, bár legbelül megszállt egy kísérteties nyugalom. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi ez, és honnan jött. Azt hiszem leginkább egy beletörődés közeli lelkiállapot ez.
A doki megvizsgált, és nagyon sok tüszőm volt, legalább 7-8, de egy kivételével még csak 10-14 mm-esek voltak, és egy 17x17-es. Mondta, hogy még növeszteni kell őket. A méhnyálkahártyám 8 mm-es volt. Merionalt kell ma és vasárnap beadnom magamnak, és hétfőn este 10 órakor az ovitrellet. Végül is szerdán lesz az inszem 11 órakor. Utána utrogestánt kell „szednem” 3x2-t.
Miközben felírta a gyógyszereket beszélgettünk. Mondta, hogy elméletileg egészséges nő vagyok, nincs semmi szervi problémám. Továbbá mondta, hogyha ez a mostani sem sikerül, akkor lombikkal kellene folytatnunk. Ezen igencsak elcsodálkoztam, mivel múltkor pont arról volt szó, hogy nincs értelme a lombiknak, mert a megtermékenyülés meg van, csak a megmaradással van probléma. Szóval most egy kicsit össze vagyok zavarodva! Nem értem az egészet. Mikor rákérdeztem erre, akkor meg azt felelte, hogy a lombik sem biztos megoldás, hiszen 10 nőből csak 3 nőnek tudnak segíteni. Már maga ez a számadat is sokkolt – hiszen mindenhol jobb sikerességi mutatóról beszélnek – és hát végül is nem a kérdésemre válaszolt.
Már úgy érzem nekem mindegy, csinálom, amit mondanak, nem gondolkodom, nem reménykedek, csak végrehajtom amit kell.
Holnap reggel megyek a 10. napi ultrahangra! Nagyon várom már, de azért szorongással teli ez a várakozás! Azon nem izgulok, hogy lesz-e tüszőm, mert azt már napok óta eléggé érzem, hogy feszít a petefészkem, és néha-néha belenyilallgat. Remélem, hogy eléggé nagyra növesztettem őket, és szép vastag lesz a nyálkahártyám is. A vizsgálati eredmény függvényében eldől, hogy pontosan mikor lesz az inszem.
Most nem vagyok lelkileg úgy feldobódva, mint a korábbi beavatkozáskor! Várom már, izgulok, de azt hiszem teljesen szkeptikus vagyok. Nekem már pozitív tesztet produkálni nem eredmény. Ez már többször is meg volt, és a lelki fájdalmon, és az emlékeken kívül nem maradt más utána! Én már pulzálást szeretnék hallani, és a kezembe szeretném tartani a terhességi kiskönyvemet, majd 9 hónap múlva a bébinket! Azért remélem, hogy két bő hét elteltével a blogomba egy zebracsíkos tesztet tudok feltenni. Mert bárhogy is van, az lesz az első jel, hogy végre kisbabánk lesz!
Tegnap végre megjött a menzeszem. Az elmúlt hónapokban nem gondoltam volna, hogy a mensit így fogom várni, és ennyire fogok örülni neki, ha meglátogat. A késés oka feltehetően az volt, hogy megint spontán elindulhatott valami, mert hasonló módon jött, mint a júliusi inszemináció utáni vetélésemnél. Jövő héten pénteken (2-án) megyek a 10. napi ultrahangra, és feltehetően 5-én, hétfőn lesz a 4. inszemem. Remélem, hogy a 4-es szám végre teljes sikert fog hozni. Holnap kezdem szedni a clostyt 2x1-es adagban. Emellett iszom a napi egy málnalevél teámat, szedem a femibiont, és a barátcserje kapszulát. Ezen kívül iszom aloe verát, béres cseppet, és a gynex-et. Ezeken felül az egyik nap magnéziumot szedek B6-tal, másnap kálciumot. Semmit nem akarok a véletlenre bízni.
Az elkövetkező napokban megpróbálom feltölteni a lelkemet, és megpróbálok mindenből erőt meríteni, amiből csak lehet. Remélem, hogy több nagyobb tüszőm lesz, és a nyálkahártyám is eléggé vastag lesz péntekre.
Ma elértem a teljes lelki mélypontomat. Már napok óta késik a mensim, és ettől eleve teljesen kikészültem. Már alig vártam, hogy megjöjjön, hiszen akkor jöhet a 4. inszem utróval. Úgy éreztem, hogy most már semmi nem állíthat meg, hogy terhes legyek, és végre majd lássam dobogni a kis szívét. Aztán teltek a napok, mensi sehol. Már mindenféle gondolatok járnak az eszembe, hogy biztos nagy baj van. Minden percben azt várom, hogy megjöjjön, és már minden praktikát bevetettem, hogy meghozzam. De semmi!
Ma reggel az Lidl-ben babacuccok voltak, aranyos kis takarók, törölközők, kis zoknik, harisnyák, pizsamák. Már napokkal ezelőtt elhatároztam, hogy elmegyek és veszek egy-két dolgot. Reggel, ahogy felkeltem már indultam is. Csak abban reménykedtem, hogy nem fogok ismerősökkel találkozni, hogy ne kelljen magyarázkodni, miért is veszek babaholmikat. Szerencsére volt még kis méretben pizsama, vettem sárga törölközőt és plédet, egy harisnyát, kis zoknikat, és előkéket is. Még alibiből vettem egy-két dolgot, amire amúgy is szükségem lett volt. Majd nagy örömmel kifizettem és beszálltam a kocsiba. Bekapcsoltam a cd-t és hangosan hallgattam John Mayert, és akkor rádöbbentem, hogy milyen szánalmas is vagyok! Ha hirtelen itt teremne egy baba, nem lenne olyan holmi, amiből nekem már nincs 1-2 darab. Ha valamit meglátok, megveszem, mindig azzal a felkiáltással, hogy legalább majd akkor nem kell ezekre költeni, úgy is lesz még mire. A szánalmasságom felismerése megdöbbentő érzés volt. Feltekertem a zenét nyolcas erősségűre, hogy nem halljam, hogy odabent a lelkemben, mi zajlik, de sajnos nem tudtam elnyomni. Vezetés közben zokogni kezdtem, törölgettem a könnyeimet, és nem tudtam abbahagyni. Hazáig sírtam, és sajnáltam magam, hogy ilyen szánalmas vagyok. Nyomorúságos érzés volt.
Ez a mensi késése teljesen kikészített. Szeptember 24-én lett volna az inszemem, ha minden rendbe ment volna. Ma már 20-a van, és még kitudja mikor lesz a következő inszemem. Kezdek kétségbe esni, és elveszteni azt a bizakodást és reményt, ami eddig munkált bennem. Most utálom magam, hogy a testem ezt műveli a lelkemmel. Úgy érzem ellenségek egymásnak, és ellenségeim nekem is.
Délután voltam a Kaális dokinál. Megnézte az eredményeimet, és megbeszéltük a dolgokat. Kérdeztem, hogy ő hogyan gondolja. Mondtam, hogy szívem szerint lombikot szeretnék, mert talán az gyors sikert hozhatna. Azonban ahogy kiderült, nem a megtermékenyülésemmel van baj, hanem az embrió, a baba megtartásával. Azon pedig a lombik sem segít. A doki is azon a véleményen volt, hogy nekem teljesen felesleges a lombik, hiszen majdnem mindig teherbe esek. Mondta, hogy erősebb progeszteron pótlót kapok, meg valami injekcióról is beszélt, amit izomba adnak és fájdalmas. Ezt később nem részletezte, és fogalmam sincs mi lehet. A testi fájdalom nem érdekel, a lelki fájdalmat sokkal rosszabbul viselem. Bármilyen fájdalmat elviselek, csak hogy babám legyen. A következő hónapban a 3. naptól szintén clostylbegitet kell szednem 2x1-t. Majd a 10-11. nap ultrahangot és Lh tesztet is csinálnak. Aztán a 12-13. nap megcsinálják az inszeminációt és másnaptól 3x2 utrót (VÉGRE!!!!!) kell szednem, majd a beavatkozás utáni 14. nap fel kell mennem vérvételre! Végre úgy érzem, hogy most egy lépéssel közelebb jutottunk a célhoz. Alig várom már, hogy belevághassak! A doki szerint ezeknek elegendőnek kell lennie, hogy most minden rendben menjen, és megmaradjon a baba. Nagyon remélem, hogy így lesz. Nagy reményekkel indulok neki a következő inszeminációnak.
Lassan készülök orvoshoz a Kaáliba. Nagyon izgulok! A gondolatok csak úgy cikáznak a fejembe! Ma a lombik felé hajlok, illetve arra fogok rákérdezni, hogy az embrió megtartását, hogyan lehetne hatékonyan elérni. A megtermékenyüléssel nincs baj, csak a megtartással. Ehhez mindenképpen erősebb gyógyszer, vagy szer kell. Azt mindenképpen el fogom érni nála, hogy ne duphastonozzunk, hanem valami erősebbet adjon. A végső döntésemet azt hiszem, ott fogom meghozni, és sokat számít majd a dokim véleménye. Ki tudja még, hogy milyen dolgokról fogunk beszélni, ami befolyásolhatja a döntésemet. Szóval majd lassan indulok, és remélem szeptemberben újra belevághatok egy újabb baba projektbe! Remélem most sikerülni fog!
Ha valaki megkérdezné, hogyan telnek a napjaim, rögtön az jutna eszembe, hogy most spontánkodunk. Biztos mindenki furcsán nézne rám, és nem is értené, hogy miről van szó. Csak az tudná, aki hasonló cipőben jár, mint mi. Ő viszont sajnos nagyon is jól értené, hogy miről beszélek. Most egy pihenő hónap van, de most spontán próbálkozunk a babával. Sok reményt nem fűzök hozzá, hisz eddig sem sikerült valami miatt, bár ki tudja, lehet, hogy majd most. A ciklusom első felében szépen ittam a málnalevél teát, hőmérőztem és a 12. naptól csinálta, ovulációs tesztet. A 12. nap már nagyon halvány csík rajzolódott ki, majd erősödött a 13. nap és a legerősebb csík a 14. napon lett, majd a 15. nap olyan csíkos volt, mint a 12. napi volt. Az ovulációs mikroszkópom a 14. nap mutatta, hogy megtörtént a tüszőrepedés. Holnaptól a palástfű teát iszom, és reménykedem. Kedden megyek a Kaáliba megbeszélésre. Nagyon izgulok. Szeretném elérni, hogy a következő 3 hónapban csináljanak inszemet, kihagyás nélkül és a duphaston helyett más, erősebb gyógyszert adjon. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani a doki, sok mindent teszek függővé ettől a megbeszélésről. Már nagyon várom a keddet, hiszen akkor úgy érzem, hogy megint tettem valamit, amivel közelebb kerülhetek a babámhoz.
A múlt héten nem csak a kreativitásommal próbáltam magam lendületbe hozni, hanem elgondolkodtam, hogy hogyan lesz tovább. Így információkat szerezve az online babanetes barátnőimtől elhatároztam, hogy felíratok mindenféle olyan vizsgálatot, amely a lombikhoz kellenek, vagy oka lehet, a terhességeim megszakadásának. Így sikerült teljes vérvétel, vizelet, pajzsmirigy vizsgálatot felíratnom és csinálnak egy IR vizsgálatot, amely egy terheléses cukorvizsgálat. Az EKG vizsgálatot pedig ott az intézményben soron kívül meg is csinálták. Azzal minden rendben volt. Nagyon várom már a vizsgálatokat, bár az asszisztens csak 7-én jön vissza a nyaralásából, így addig kell várnom. A glükózra kaptam receptet, amit ki kell váltanom, és vinnem kell magammal. A netes barátnők mondták, hogy vigyek magammal citromot, azzal könnyebb lesz meginnom a löttyöt. A Kaális dokihoz szeptember elsején megyünk, így ha még kellenek majd vizsgálatok, az is bele fog férni. Ahogy előre kiszámolom, a szeptember 21-ei hét második felében lehet vagy az inszem vagy a lombik. Azt tudom, hogy bármilyen beavatkozás is lesz, fogom kérni, hogy ne duphastont írjon fel, hanem olyan gyógyszert, amely megtartja a babát. Rá fogok kérdezni, hogy lehet-e a terhességeim elvesztésének immunológiai oka. Ha ez a szeptemberi beavatkozás sem sikerül, akkor biztos bejelentkezek dr. Fülöp Vilmoshoz, bár olyan sok vizsgálatot kér, amely igencsak elrettent. De nem baj, ha kell, meg fogom csinálni.
Azonban ezt a hónapot sem vesztegetem el. Iszom a málnalevél teát, és a jobb petefészkemet is majdnem minden nap érzem. Valószínűleg a lusta petefészkembe is nőhet egy tüsző, és akkor valószínű, hogy a balban is lesz egy. A jövő hét közepétől LH teszttel kezdem nézni, hogy mikor lesz tüszőrepedésem, aztán hajrá spontán hónap! Holnap reggeltől elkezdem a hőmérőzést is, az is irányadó lesz az ovulációm időpontjára. Aztán lehet, hogy nem is kell szeptemberben semmilyen beavatkozás.
