2010. január 23., szombat

Hsg hírek!

Csütörtökön hivatalos voltam én és a méhem egy hsg patyra! Reggel 9-re kellett mennem a János kórházba, és vinnem kellett a reggeli első vizeletet. Fél tizenegy körül 2 party-társammal együtt átvittek a röntgenre, ahol enyhén szólva bolondok háza volt! Szegény röntgenes néni egyedül volt, és azt sem tudta melyik ujját harapja le, annyi dolga volt! Szép lassan mi is sorra kerültünk! Én voltam a harmadik vizsgált személy. Jó volt hallani, hogy előttem mind a két lánynak átjárhatóak voltak a petefészkei, és minden rendben volt velük. A hsg-t egy idősebb professzor csinálta, aki nagyon, kedves, barátságos volt! Mindent elmondott, hogy mit fog éppen csinálni, és akkor is szólt, ha egy kis fájdalmat okozott. Szerencsére teljesen rendben volt velem is minden, átjárható vagyok, és a szerveim is rendben vannak! Ennek a hírnek nagyon örültem, bár titokban erre számítottam! Délután még volt egy randink a doktor nénivel! Nagyon izgultam, hogy mit fog mondani, kezdhetjük-e már újra a következő hónapban a babaprojektet! Szerencsére mindent rendben talált. Megállapodtunk abban, hogy semmi nem indokolja, hogy a maradék 2 inszemet ne csináljuk meg. Én is egyetértettem vele, szerintem nekünk nem kell lombik, csak jól meg kell támogatni a dolgokat. Felírt bromocriptint is napi fél szemet. Remélem, hogyha a prolaktint és az inzulinomat helyre rakjuk, már jöhet is a baba!

Szóval a ciklus 2. napján mennem kell majd uhura, és ha minden rendben, akkor kezdődhet a stimuláció! Remélem nem lesz cisztám, mert akkor az egészet leállítják! Most utólag izgat az a nagy tüsző, amit a múltkori érdekes mensi előtt láttak. Remélem, minden csúnyaság eltűnik addigra, mert már nem bírok még egy hónapot kibekkeleni! Még az uhu napján csinálnak egy prolaktin vizsgálatot, hogy elég-e a fél bromó, vagy emelni kell.

Pénteken reggel elmentem egy magánlaborba, ahol megcsináltattam a TPO anti és Tg anti vizsgálatokat. Elméletileg hétfőre készen lesz, de az eredmény miatt különösebben nem izgatom magam, bízom benne, hogy minden okés lesz. Majd ezeket az eredményeket a Menses doktornőnek el kell küldenem emailbe, mert megbeszéltük, hogy rájuk néz!

Remélem, hogy megtaláltuk a bajok okozóját, és most már tényleg csak a nyugodt babavárás lesz a feladatom!

2010. január 5., kedd

Ma a Mensmentisben jártam!

Ma voltam először a Mensmentisben. Már többször is nógattak, hogy az eredményeim alapján biztosan IR-em van, és menjek el hozzájuk. Végül is november közepén kértem időpontot hozzájuk, és végre eljött a várva-várt nap. A környezet nagyon kulturált, a recepciósok nagyon kedvesek. Mivel hamar odaértem, így várnom kellett. Ki kellett tölteni egy bejelentkezési lapot, a szokásos adatokkal. Mindenkire kb. fél órát szánnak, de én több mint 45 percig voltam bent. A dokinő kb. 38-40 év körüli, nagyon kedves, és mindent aprólékosan elmagyaráz. Bármilyen kérdésem volt, érthetően, egyszerűen elmondta a folyamatokat. Nekem nagyon szimpatikus volt. Az eredményeim láttán, azt mondta, hogy már a cukor eredményemen látszik, hogy nem jó az inzulinom, mert az éhgyomri értéknél a 120 perces nem lehetne alacsonyabb, de még azonos sem. (Eredményem: vércukor éhgyomri: 5, a 60 perces 6,8, a 120 perces 4,9, az inzulin 2,1, a 60 perces 48,5 , a 120 perces 31,3 ) Ez azt mutatja, hogy az inzulinom nagyon aktívan termel, és a cukromnál a 60 percesnek is egy kicsivel magasabbnak kellene lennie. Kiderült, hogy az inzulin éhgyomros értékénél a 120 perces nem lehet csak max. 3×4-szer magasabb érték, nekem pedig a 10x-e volt. Így írt fel Meforalt 500mg-t, amiből majd 3×1 kell szednem, de fokozatosan kell hozzászoktatni magam. Ma este már el is kezdtem! Mondta, hogy nem vészes az inzulinom, és szerencsém van, mert csak egy kis súlyfölösleg van rajtam (5-6kg), és az ilyen típusú embereket a lehető legjobb kezelni, mivel ilyenkor a leggyorsabb a javulás. 3 hónap múlva kell visszamennem kontrollra. Ja, és azt mondta, hogy mivel a többi hormoneredményem jó, így ne csodálkozzak, ha ez alatt a pár hónap alatt spontán is terhes leszek. Ha így lesz, hívjam fel, és akkor a továbbiakat megbeszéljük. A prolaktin gondom is az inzulinnak köszönhető, mert ha önmagában lenne rossz, akkor mindig magas lenne az értékem, mondta a doktornő. Ezek nagyon jó hírek számomra! Végre történik valami pozitív is! Lelkesen, és nagyon bizakodón hagytam el a klinikát! Remélem 3 hónap múlva terhesen megyek vissza!