1. Ultrahang

Az éjszakám nagyon lassan telt. Alig bírtam elaludni, annyira izgultam már a mai nap miatt. Valamikor fél kettő felé felébredtem, és utána kb. 20-30 percenként felébredtem és nézegettem az órát. Végre reggel lett, és én nagyon ideges voltam. Gyorsan rendbetettük magunkat, és indultunk a BMC-be. A sor már negyed nyolckor kint állt, bár nem voltak sokan. A doktornő már arcról megismert minket. Az összes aggodalmam az arcomra lehetett írva, mert mikor meglátott kérdezte, hogy baj van, mire mondtuk, hogy nincs. Futtában rám mosolygott és közölte, hogy akkor tessék mosolyogni. Ez egy kicsit oldotta a feszültségemet. Aztán kezdtem visszaszámolna magamba az időt, hogy kb. negyed óra és tudni fogom, hogy mi is van velünk. Nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne idegeljem szét magam. A párom próbált nyugtatgatni, ami nagyon jól esett, kicsit sikerült is ellazítania. Többet kellett várni, mint gondoltam, a végén már nem tudtam mit akarok, hogy tudjam, vagy, hogy még nem tudjam, hogy mi van. Aztán egyszerre csak szólítottak és már mentem is a vizsgálóba. Sajnos a párom nem jöhetett be velem, talán majd a jövő héten. Mikor felfeküdtem a vizsgálóra, tudtam, hogy életem egyik legfontosabb mondta fog elhangzani. Megkezdődött a vizsgálat és a doktornő közölte, hogy méhen belüli a terhesség. Ezt én is éreztem, pontosan tudtam, hogy hol fekszik a bogyóka. Majd felém fordította a képernyőt és már láttam is a petezsákot és benne az embriót. A doktornő elsőnek meg is mérte a petezsák nagyságát, ami 15 mm-es volt. Ránézésre 3-4 mm-esnek mondta az embriót. Majd megmérte, és pontosan 4,3 mm-es volt. Majd magyarázni kezdte, hogy a petezsákban, hol látjuk a szikhólyagot és hol van az embriónk. Majd kicsit nagyított a képen és mutat egy picike pontra, és kérdezte, hogy látja a pulzálást? A kis embriónk már nagyon dolgozott, és még számomra is jól láthatóan pulzált. Hihetetlen érzés volt látni. Próbált hangot is ráadni, de sem a műszer nem volt olyan jó minőségű, és még nagyon kicsi volt a drágánk, így csak kis vonalkákat lehetett látni, amire a doktornő mondta, hogy azok a baba jelei. Nagyon boldog voltam! Eddig még sosem jutottunk! Végre egy élet zajlik bennem! Minden aggodalmam elszállt, érzem, hogy ez a baba akar minket!

Megbeszéltük a doktornővel, hogy a jövő héten még visszamegyünk hozzá, mert nálunk a 6. hét kritikus, ekkor haltak el a korábbi babáink. Emiatt a doktornő még a jövő héten látni akar, és ha minden rendben van, akkor fog elengedni a BMC-ből.

Kaptam kis képet a mi bogyónkról! Annyira boldog voltam, vagyok! Mikor kimentem a páromhoz, rögtön elújságoltam neki, hogy minden rendben van. Ő éppen egy nagyon kedves topik társammal beszélgetett, aki aznap jött eredményhirdetésre, és ő is terhes lett! Mutattam a képet a mi kis csodánkról, és elmeséltem, hogy láttam pulzálni a közös babánkat.

Mindketten nagyon boldogok voltunk. A párom rögtön lefényképezte a képet és a leírást, hogy bent a kollégáknak, akik mindig végigizgulják velünk ezeket a procedúrákat, megmutathassa! Láttam rajta, hogy a páromat is nagyon meghatotta ez az egész dolog.

Jövő csütörtökön megyünk vissza, és el sem tudom mondani, hogy mennyire hálásak vagyunk a sorsnak, Istennek, hogy ezt is átélhettük! A következő hónapokban nagyon sok dolgom lesz, hisz az egyik legszebb feladatomra kell felkészülnöm, hiszen ANYA LESZEK!