Babaholmik

Húgomék hazajöttek kicsit látogatóba a férjével. Mióta tudják, hogy nálunk jön a pici, nem telt úgy el telefonbeszélgetés köztünk, hogy a beszélgetés nagy részében ne a kis jövevényről beszéljünk. A húgom is nagyon lelkes lett, már mindenféle babaruhákat nézegetett a kereszt gyerekének. Sőt, férje, Phue is, már több dolgot vásárolt a babának. Ennek következményeként 2 bőröndnyi babaruhával és babacuccokkal érkeztek meg. Mikor megkaptam a ruhákat, hát nem is tudtam mit mondjak. Tele szebbnél szebb ruhákkal, voltak benne teljesen újak, amit ők vettek, és voltak használtak is, de olyan jó állapotban, hogy újnak is elmennek. A húgom babysitterként dolgozott kint az utolsó időszakban, ahol a legkisebb gyermek egy 2 éves kislány. Mikor a kinti szülőknek elmondta a húgi, hogy a nővére babát vár, az összes kislány babacuccot odaadták neki, hogy hozza el nekem.

Mikor megláttam a babaholmikat, különösen a lányos ruhákat, hát fohászkodni kezdtem, hogy remélem lányom lesz, mert a ruhák valami tündériek. Egyik este nekiálltam szétválogatni nagyság szerint, és 4 órába telt még mindent kiszedtem, elrendezgettem. Csináltam is képeket a rendezgetés során. Majd a legkisebb ruhákról külön is csinálok képeket.

Hát, a baba 1 éves koráig nem kell ruhákat vennem, az biztos.

A bőröndök (az egyik már kicsit kipakolva) :

Négyrészes ágynemű garnitúra:

Kenguru:

Nagyon sok kis "apróság", előke, fürdőlepedő, játék, cumi, alvókendő, fényképtartó, plüss állatok, zenélő zebra, takarók...

Védőnői látogatások

Havonta egy alkalommal megyek a védőnőhöz. Sokat beszélgetünk, átbeszéljük a vizsgálatok eredményeit, és mindent beregisztrál ide-oda. Eddig még szívhangot nem hallgattunk, mert korai volt. Mindig megméri a vérnyomásom, ami leggyakrabban 110/70 volt. Általában alacsony a vérnyomásom, remélem a terhesség előrehaladtával nem fog megemelkedni. Megméri a súlyomat, ami eddig nem változott, otthon reggel 64 kg vagyok, a védőnőnél ruhában 66,5 kg. Még sok tanácsot nem kaptam, de nem is volt rá még alkalom. A következő védőnői látogatásom alkalmával már biztosan keresünk szívhangot!

Négyes teszt eredménye!

Péntekig az a pár nap iszonyú lassan telt! Minden perc, óra és nap, olyan lassan telt, mintha legalább egy hónap lett volna. Csütörtök este már majdnem megzavarodtam, annyira izgultam. Nem is aludtam túl jól, vártam és rettegtem a péntek delet. Reggel mikor felkelt, pontosan tudtam, hogy hány perc van még délig. Próbáltam magam elfoglalni, de nem nagyon ment. Aztán fél tíz tájban egyszer csak csörgött a telefonom, és láttam, hogy városi számról jött a hívás. Remegő kezekkel vettem fel a telefont, miközben imát mormolt a szám. Csak arra tudtam gondolni, hogy minden rendben legyen. A hangból ítélve ugyanaz a biológusnő hívott fel, akivel személyesen is beszéltünk. Szerencsére a lényeggel kezdte, és közölte, hogy minden a legnagyobb rendben van, még a Down –szindróma lehetőségét is sikerült szinte kizárni. Először fel sem fogtam az eredményeket, amiket lediktált, csak az agyamban pörgött a gondolat, hogy minden rendben, minden rendben! Aztán szépen visszakérdeztem az eredményekre. Az AFP-m 1,1 Mom lett, ami nagyon jó, a Down szindróma kockázata 1:100.000-hez, a nyitott gerinc kockázata 1:6200-hoz, az Estriol3 szint 1,19 MoM, free b-hCG szint 0,6MoM, az inhibin-A SZINT 0,63 Mom lett. Nagyon boldog voltam. Ahogy letettem a telefont kiszakadt belőlem a sírás. Percekig csak sírtam, örömömben, boldogságomban, hogy most már tényleg minden rendben. Jók az eredmények. Most már lassan el merem hinni, hogy tényleg lesz egy gyerekem! A sok csalódás és vetélések miatt, nem mertem beleélni magam még, de most már át tudtam magam adni az érzésnek: ANYA LESZEK!

A saját doktornőmnek sms-ben kellett elküldenem az eredményeket, mert éppen szabadságon volt. Nagyon aranyos volt, mert csak annyit írt vissza: CSÚCS!

Tényleg csúcs!

Egy sűrű nap!

Június 7-e sűrű nap volt. Korán már felmentem a Genetikai Intézetbe, hogy megcsináltassam a négyes tesztet. Gondoltam, hogy akkor kb. 3 nap múlva meg lesz az eredménye. Hamar le is vették a vért, és csak akkor derült ki a számomra, hogy hétfő-kedd-szerda veszik le a vért, és csak pénteken lesz eredmény. Majd hívni fog dél körül a biológus, és majd ki is postázzák az eredményt. Kicsit el voltam keseredve, de nagyon reménykedtem, hogy jó lesz az eredmény.

Már a vizsgálat előtti napokban, hetekben teljesen be tudtam magam idegelni, hogy nehogy bármi baja legyen a babánknak. Ideges nem voltam, de éreztem, hogy nagyon sok feszültség halmozódott fel bennem. Sehogy sem tudtam ezt levezetni, csak arra gondoltam, hogy minden rendben legyen vele. Ezért is vártam olyan sokat az AFP eredményétől, mert ha ott minden jó, akkor valószínű a 18. heti genetikai ultrahangon is jó lesz.

Délután ismét mennem kellett az eredményekkel a saját doktornőmhöz. Sajnos nem minden eredményem lett tökéletes, de egy kis antibiotikummal rendbe lehet hozni. Kértem írásos engedélyt a kismama jógára, és a mostani vizsgálatokon is minden rendben volt. Az ultrahang most csak pár percig tartott, de úgy huncutkodott a babánk, hogy megint nem lehetett látni a nemét. Igazából, most nem is reméltem, hogy bármit megtudhatunk róla.

Azért egy nagyon kis cuki képet kaptunk róla!

Újabb ultrahang!

A genetikai ultrahang után 1 héttel mentünk a saját doktornőnkhöz vizsgálatra. Szerencsére minden rendben volt továbbra is! Megnézte az eredményeket, és jónak tartotta, de azért ajánlotta, hogy menjek el a négyes tesztre is, mert az az eredmény, és majd az AFP, és a 18 heti ultrahang vizsgálat elég jól kiszűr minden elváltozást, betegséget, ha még is van. Erre a sokféle vizsgálatra azért is szükség volt, mert én nem vállaltam a chorionboholy mintavételt. Na, nem azért, mert hasba szúrnak egy hosszú tűvel, hiszen már annyi minden keresztül mentem, hogy babám legyen, hogy ez már nem is számított volna. Sokkal inkább az 1-2%-os vetélési kockázat miatt. Végre itt egy baba a pocakomban, nem fogom kitenni őt semmi külső behatásnak, és annak végképp nem, hogy elveszítsem őt! Megkaptam a beutalókat a nagy rutinra, és elvégeztünk egy-két vizsgálatot. Majd jött az ultrahang, ahol ismét láthattuk a mi kis bogarunkat. Nem titkolt vágyam volt, hogy tudjam, milyen neveken kell majd törni a fejünket. A doktornő hasi ultrahanggal kezdett el nézni, és kérésünkre megmondta, hogy ő is kislánynak látja, de egyáltalán nem biztos benne. Láthatta kicsit elkenődött arcom, hogy még mindig nem biztos, mi a picink neme. Végül hüvelyi ultrahanggal is megvizsgált, ami csak növelte a kétségeinket, mivel itt inkább kisfiúnak látszott. Örültem volna, has megtudom, hogy kislányként vagy kisfiúként gondoljak rá, de végül is teljesen mindegy, csak egészséges legyen. Majd a 18. heti ultrahangon már biztosan kiderül, ki lakik a pocakomban!