2011. február 25., péntek

Nagy nap!

Nagy nap a mai! Ez a nap majdnem annyira fontos lesz az életem hátralevő részében, mint november 7-e. Egy évvel ezelőtt ezen a napon fogant meg Kittike! Emlékszem, hogy az inszeminációkor, mikor a doktornő mondta, hogy a fiúk a helyükre kerültek, felnéztem az órára és láttam, hogy 13.05 van. Még most is emlékszem, hogy aznap reggel a párom kutyagumiba lépett. Jót is mulattunk rajta, hogy hátha szerencsét hoz! Emlékszem, hogy előző éjszaka, hogy imádkoztam, reménykedtem, hogy a másnapi inszem sikeres legyen! Nem felejtem el, hogy milyen volt az asztalon feküdni és reménykedni, hogy a párom örökítő anyagai megtermékenyítsék az enyémet. Sosem felejtem el, hogy az órán hogyan haladt a másodpercmutató. Miközben fejjel lefelé megdöntve feküdtem, arra gondoltam, hogy hogyan haladnak a kiskatonák a cél felé. Megpróbáltam elképzelni, hogy hogyan egyesülnek, és hogyan kezd osztódni a közös sejt! Imádkoztam, hogy amit elképzeltem, az megvalósuljon! Az inszem után fél óra helyett, jó egy órát feküdtem. A fenekem alá párnát raktam, és úgy próbáltam meg segíteni a természetnek! Emlékszem, hogy ezt az inszemet terveztem utoljára, utána már mindenképpen lombikot akartam, csak jöjjön már a babám!

Sosem lehetek eléggé hálás a sorsnak, hogy sikerült, és velünk van Kittike. Most is itt szuszog mellettem, cumival a szájában éppen szundikál! Kittikém! Nagyon hálás vagyok neked, hogy kiválasztottál minket, hogy akartál a mi babánk lenni, és ezért küzdöttél 9 hónapon át! Ezért mindig is hálás leszek neked, és minden egyes nap, a legmélyebb szeretettemmel fogom ezt neked kifejezni!

Hálás vagyok a páromnak is, aki mindig, mindenben támogatott. Aki törött vállal is vállalta az inszemináció előkészületéhez szükséges anyag leadást! Jó, hogy rád találtam! Megkaptam tőled azt, ami az életben a legboldogabbá tett! Köszönöm!

3 megjegyzés:

  1. De örülök,h olvasni Rólatok is :) Nagyon szalad az idő. Egy éve még én is csak szorítani tudtam Nektek és ma már egy igazi kis szépségetek van :) Kíváncsiságból már iwiwen megnéztem a képeket,h mivé cseperedik ez a lány. Nagyon szép!!!

    Egyébként a hőmérőzéshez szerettem volna csak annyit (bár örülök,h végül találtál más megoldást),h Majának is voltak néha gondjai a kakival,mert a refluxára sűrű tápszert kapott és Rajta nagyon látszott,h megkönnyebbült és szó szerint élvezte amikor rásegítettem hőmérővel. Bár láttam én olyat,aki durván csinálta,én csak finoman segítettem Neki,nem volt szenvedés :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Rodina74,nagyon gratulálok Nektek!!!, szeretnék kérdezni Tőled , mert szintén hasonló cipőben járunk, több mint 3év két vetélés a 6. héten. Nálad kiderült mi okozta a vetéléseket? És kerestem, de nem találtam, Fülöp dokinál mire jutottál annó a sikeres inszemed.
    köszönöm szépen,Beni

    VálaszTörlés
  3. Béni!
    Bocs, hogy csak most reagálok, de látod nagyon el voltam tunve a saját blogombol is. Nekem végül csak annyi derült ki, hogy ÍR-em van és pró ajtón tultermelesem. Az ÍR miatt voltak a vetelesek feltehetően. 6 hét gyógyszer szedés utáni inszemem lett Kittike!
    Nagyon sok sikert kívánok neked, és mindenképpen jelentkezz, hogy mi lett veled! Üdv Rodin

    VálaszTörlés