Én már azóta szeretlek,
mióta nem voltál más csak puszta gondolat,
és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat.
Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt,
és én azóta a lelkemhez simítva hordalak.
Péntekig az a pár nap iszonyú lassan telt! Minden perc, óra és nap, olyan lassan telt, mintha legalább egy hónap lett volna. Csütörtök este már majdnem megzavarodtam, annyira izgultam. Nem is aludtam túl jól, vártam és rettegtem a péntek delet. Reggel mikor felkelt, pontosan tudtam, hogy hány perc van még délig. Próbáltam magam elfoglalni, de nem nagyon ment. Aztán fél tíz tájban egyszer csak csörgött a telefonom, és láttam, hogy városi számról jött a hívás. Remegő kezekkel vettem fel a telefont, miközben imát mormolt a szám. Csak arra tudtam gondolni, hogy minden rendben legyen. A hangból ítélve ugyanaz a biológusnő hívott fel, akivel személyesen is beszéltünk. Szerencsére a lényeggel kezdte, és közölte, hogy minden a legnagyobb rendben van, még a Down –szindróma lehetőségét is sikerült szinte kizárni. Először fel sem fogtam az eredményeket, amiket lediktált, csak az agyamban pörgött a gondolat, hogy minden rendben, minden rendben! Aztán szépen visszakérdeztem az eredményekre. Az AFP-m 1,1 Mom lett, ami nagyon jó, a Down szindróma kockázata 1:100.000-hez, a nyitott gerinc kockázata 1:6200-hoz, az Estriol3 szint 1,19 MoM, free b-hCG szint 0,6MoM, az inhibin-A SZINT 0,63 Mom lett. Nagyon boldog voltam. Ahogy letettem a telefont kiszakadt belőlem a sírás. Percekig csak sírtam, örömömben, boldogságomban, hogy most már tényleg minden rendben. Jók az eredmények. Most már lassan el merem hinni, hogy tényleg lesz egy gyerekem! A sok csalódás és vetélések miatt, nem mertem beleélni magam még, de most már át tudtam magam adni az érzésnek: ANYA LESZEK!
A saját doktornőmnek sms-ben kellett elküldenem az eredményeket, mert éppen szabadságon volt. Nagyon aranyos volt, mert csak annyit írt vissza: CSÚCS!
Június 7-e sűrű nap volt. Korán már felmentem a Genetikai Intézetbe, hogy megcsináltassam a négyes tesztet. Gondoltam, hogy akkor kb. 3 nap múlva meg lesz az eredménye. Hamar le is vették a vért, és csak akkor derült ki a számomra, hogy hétfő-kedd-szerda veszik le a vért, és csak pénteken lesz eredmény. Majd hívni fog dél körül a biológus, és majd ki is postázzák az eredményt. Kicsit el voltam keseredve, de nagyon reménykedtem, hogy jó lesz az eredmény.
Már a vizsgálat előtti napokban, hetekben teljesen be tudtam magam idegelni, hogy nehogy bármi baja legyen a babánknak. Ideges nem voltam, de éreztem, hogy nagyon sok feszültség halmozódott fel bennem. Sehogy sem tudtam ezt levezetni, csak arra gondoltam, hogy minden rendben legyen vele. Ezért is vártam olyan sokat az AFP eredményétől, mert ha ott minden jó, akkor valószínű a 18. heti genetikai ultrahangon is jó lesz.
Délután ismét mennem kellett az eredményekkel a saját doktornőmhöz. Sajnos nem minden eredményem lett tökéletes, de egy kis antibiotikummal rendbe lehet hozni. Kértem írásos engedélyt a kismama jógára, és a mostani vizsgálatokon is minden rendben volt. Az ultrahang most csak pár percig tartott, de úgy huncutkodott a babánk, hogy megint nem lehetett látni a nemét. Igazából, most nem is reméltem, hogy bármit megtudhatunk róla.
A genetikai ultrahang után 1 héttel mentünk a saját doktornőnkhöz vizsgálatra. Szerencsére minden rendben volt továbbra is! Megnézte az eredményeket, és jónak tartotta, de azért ajánlotta, hogy menjek el a négyes tesztre is, mert az az eredmény, és majd az AFP, és a 18 heti ultrahang vizsgálat elég jól kiszűr minden elváltozást, betegséget, ha még is van. Erre a sokféle vizsgálatra azért is szükség volt, mert én nem vállaltam a chorionboholy mintavételt. Na, nem azért, mert hasba szúrnak egy hosszú tűvel, hiszen már annyi minden keresztül mentem, hogy babám legyen, hogy ez már nem is számított volna. Sokkal inkább az 1-2%-os vetélési kockázat miatt. Végre itt egy baba a pocakomban, nem fogom kitenni őt semmi külső behatásnak, és annak végképp nem, hogy elveszítsem őt! Megkaptam a beutalókat a nagy rutinra, és elvégeztünk egy-két vizsgálatot. Majd jött az ultrahang, ahol ismét láthattuk a mi kis bogarunkat. Nem titkolt vágyam volt, hogy tudjam, milyen neveken kell majd törni a fejünket. A doktornő hasi ultrahanggal kezdett el nézni, és kérésünkre megmondta, hogy ő is kislánynak látja, de egyáltalán nem biztos benne. Láthatta kicsit elkenődött arcom, hogy még mindig nem biztos, mi a picink neme. Végül hüvelyi ultrahanggal is megvizsgált, ami csak növelte a kétségeinket, mivel itt inkább kisfiúnak látszott. Örültem volna, has megtudom, hogy kislányként vagy kisfiúként gondoljak rá, de végül is teljesen mindegy, csak egészséges legyen. Majd a 18. heti ultrahangon már biztosan kiderül, ki lakik a pocakomban!
Rettenetesen féltem az eredménytől, amit a 12. heti ultrahangon és vérvételi leletből adtak. Már napok óta csak erre a napra tudtam gondolni, illetve arra, hogyha bármi gond, probléma lesz, hogyan fogom elviselni. Pontosan 12 hete és 4 napja volt az inszemináció. Miután odaértünk vért vettek, majd vártunk, hogy behívjanak ultrahangra. Nagyon izgultam, a párom alig bírt megnyugtatni. Valahogy úgy voltam vele, hogy nagyon vártam, hogy ismét találkozzunk a mi kis drágánkkal, és egyben már túl is akartam lenni az egészen, azzal a tudattal, hogy nincs semmi baj! Majd behívtak a rendelőbe. A doktornő nagyon szimpatikus volt, nem volt nyájas, de határozott volt, udvarias, és mindenről tájékoztatott. A képen rögtön megelevenedett nekünk a kisbabánk. Mozgatta a kicsi kezeit és lábait. Nagyon élénk volt. És gyönyörű! Az első, amit a doktornő rögtön megnézett, hogy látható-e az orrcsontja. A monitoron meg is mutatta, hogy nagyon szépen látszik. Majd a nyakiredőt mérte. Ahogy meglátta, már mérés nélkül is mondta, hogy ez jó lesz, szép, nincs itt semmi baj. Akkor, abban a pillanatban, mintha a világ összes terhe hagyta volna el a testem. Megkönnyebbültem. Reméltem, hogy 1,5 körüli lesz az eredményem. Végül is a nyaki redő 1,8 lett, aminek így is nagyon örültem. Majd elkezdte végignézni a babánkat. Láttuk mind négy végtagját, és már látszottak az ujjainak csontjai, így már meg lehetett számolni őket. Minden rendben volt. Szépen vert a szíve 162-t percenként, a szívműködése szabályos. A placenta helyzete hátsófali, a magzatvíz mennyisége normális.Mért még több értéket is: Ülőmagassága: 60,3 mm volt, de egy kicsit már meg volt hajolva, így feltehetően kicsit hosszabb a magassága, fejátmérő: 21,5mm, fejkörfogat: 72,6 mm, haskörfogat: 58,6mm, combcsonthossz: 8,3 mm. Minden adat a terhességi hétnél többet mutatott, kivéve a combcsonthosszt, az két nappal fiatalabbnak mutatta. Így végül is az ultrahangos vizsgálat alapján 12 hetesnek és 2 naposnak felelt meg. Nagyon boldog voltam. Kértem, hogyha látja, árulja el a nemét a babánknak. Nézte egy darabig, majd azt mondta, hogy 70%-os biztonsággal tudja megmondani. Én nem bántam, hogy még nem biztos a neme, csak mondja meg. A doktornő elég határozottan állította, hogy kislány lesz! Kislány! Nagyon boldog voltam, bár nem tudtam, hogy mit is gondoljak. Lehet, hogy fiú, lehet, hogy kislány, majd kiderül. A vizsgálat után reméltem, hogy lassan majd a vérvétel eredménye is meg lesz, és megnyugodhatok. A vizsgálat után kb. háromnegyed órát kellett várni a biológusra, hogy a véreredményt és a kombinált teszt eredményét megossza velünk. Ahogy jött a biológusnő néztem az arcát, próbáltam leolvasni róla, hogy mi is az eredmény. Láttam, hogy mosolyog, nem feszült az arca. Majd mondta a nevünket, és éreztem, hogy nem lehet nagy baj.
Szerencsére azzal kezdte, hogy minden rendben, a szűrés eredménye negatív. Megnyugodtam, és hirtelen kitisztult a fejem. Először a véreredményeket beszéltük át. A free b-hCg eredményem 0,65 MoM, a PAPP-A eredményem 0,34 MOM volt. Mindkét eredmény alacsonynak számít, bár ez nem prognosztizál semmit. A lényeg, hogy magas ne legyen. A másik fontos dolog, hogyha a Papp-A érték alacsony, akkor az a jó, hogyha a szabad béta hcg is az, és nálam szerencsére így is volt. Az alacsony eredményt méhlepényi vérzésnek tudták be, bár szerencsére nem volt semmiféle vérzésem. Szóval szerintem nem ez volt az oka, de nem is számított.
Az életkori kockázatok az én vonatkozásomban a Down kór esetében 1:320-hoz, az Edwards-szindróma 1:3776-hoz, és a Pattau-szindróma 1:8889-hez. Az ultrahang és a vérvételi eredmények tudatában kiszámított kockázat a Down-szindróma esetében 1:2688-hoz, az Edwards-szindróma esetében 1:10979-hez, a Patau-szindróma 1:27577-hez alakult.
Az eredmények hallatán nagyon boldogok voltunk! A szűrés eredménye negatív. Megnyugodhatunk!
Az utóbbi időben elmaradtam a blogom írásával. Az elmúlt majdnem két hónapban nagyon sok dolog történt velünk. A leglényegesebb történések röviden, férjhez mentem, a húgomék itthon voltak néhány hetet hét és fél év után, nekik is meg volt itthon az egyházi esküvőjük – kint már hivatalosan is összeházasodtak másfél évvel ezelőtt -, és a leglényegesebb, hogy velünk minden rendben. De egyelőre többet nem árulok el, lássuk időrendben, hogy mi is történt.
