A beavatkozás!

Reggel fél 8-kor már a BMC-ben is voltunk. Nagyon sokan voltak már kora reggel. Ahogy várakoztunk észrevettük, hogy apa kutyagumiba lépett! Mi ennek nagyon örültünk, a takarítónő nem annyira! Majd apát hamar hívták, hogy ő is járuljon hozzá a projekthez! A doktornő 10 órára hívott vissza minket, és csak vártunk és vártunk. Aznap nagyon sok lombikos volt. Kiderült, hogy hárman várunk inszeminációra, és beszélgetni kezdtünk! Nagyon aranyosak voltak, és így már az idő is jobban telt. Végül is csak dél körül mentünk fel az emeleti kórterembe. Ott tovább várakoztunk. Majd 13 óra előtt szóltak fel, hogy mehetek le. Most voltam először – és remélhetőleg utoljára – a műtőbe, ahol először ellenőrizték, hogy megrepedtek-e a tüszők. Szerencsére minden rendben volt, és már csak a fiúkat vártuk. Aztán a biológusnő hozta a fiúkat és bekerültek a jó, puha meleg helyre. Nálam a méhszáj kinyitása mindig probléma, sokat szenvednek velem. A doktornő is megharcolt vele, de én ebből most semmit nem éreztem. A fiukat, pont 13.05 perckor engedték útjukra. Aztán megdöntöttek és pihiztem. Aztán még pihentem egy órát, és utána meg kaptuk a zárójelentés. A doktornő ajánlása alapján 12-én kell tesztelnem a BMC-ben.

Azóta eltelt egy nap, és érzem a pocimat. Gyakran szurkál és mensiszerű görcsölgetéseim is vannak. A derekam is kezd fájni! A doktornő napi 3x1 utrogesztánt írt fel, de én ezt önhatalmúlag 3x2-re emeltem fel.

Nagyon remélem, hogy végre ez a mi hónapunk lesz. Megérdemelnénk! Ennek most sikerülnie kell, és sikerülni is fog! Remélem, karácsonykor már hárman leszünk!