A tesztelés másnapján már kicsit szebbnek láttam a világot, volt időm szokni a gondolatot, hogy a babámra még várni kell egy kicsit. Arra gondoltam, hogy minden egyes eltelt nappal közelebb kerülök ahhoz a naphoz, amikor kezembe vehetem a mi kis, édes gyönyörű kisbabánkat. Nehéz volt tudomásul venni a negatív eredményt, mert úgy éreztem, hogy most ez sikerülhet. A jelek nagyon bíztatóak voltak, de az utolsó napok rossz érzései végül felülkerekedtek bennem.
Csütörtök délutántól olyan fájás fogott el, mint ami menstruáció megérkezésekor szokott. Fájt a derekam, hasogatott, szurkált az oldalam, és nagyon görcsöltem. Péntek reggel mielőtt felkeltem volna azért még megmértem a hőmet és 37 fok volt. Gondoltam, hogy most kezd szépen lassan lemenni a hőmérsékletem. Aztán megint éreztem, hogy görcsölgetek, de mensi még sehol. Végül is maradt egy tesztem, majd a következő alkalommal veszek, de ez ha már itthon van, megcsinálom. Ismét midstreammel teszteltem az ET+15 napján, az esélytelenek nyugalmával. Aztán csak azt láttam, hogy a 3. perc végén egy nagyon halvány csík jelenik meg. Nem akartam elhinni. A tesztet alaposan kellett megnézni, hogy látszódjon a gyenge kis csíkocska, mely ott mutatta magát. Kiborultam. A teszten ott van valami, de annyira halvány. Talán már csak én képzelem oda. A párom már elment dolgozni, és a szomszédnak csak nem vihetem oda, hogy lát-e rajta csíkot vagy nem. Mikor a párom hazatelefonált, hogy érdeklődjön, hogy vagyok, rákérdezett, hogy teszteltem-e. Én nem akartam magamtól mondani, hogy mi történt, csak majd ha hazajön, hiszen lehet, hogy csak én képzelem ezt az egészet. Ahogy hazaért az volt az első kérése, hogy mutassam a tesztet. Nézte egy darabig szótlanul, majd mondta, hogy bizony ő is lát csíkot, az bizony ott van, bár nagyon halványan. Ideges lettem. Már kezdtem elrendezni magamban, hogy buktuk ezt a hónapot és már tervezgettem, hogy mi lesz szeptemberben, gondolkodtam hogyan legyen. Próbálkozzunk még inszemmel, mert szerintem úgy is lehet babánk, vagy egyből lombik, mert az egy kicsit biztosabb, és akkor hamarabb lehetek kismama. Újra reménykedni kezdetem. Nem nagyon, csak egy kicsit. Érzelmi hullámvasutam megint elindult. Már csütörtökön délután kezdtem elfogadni, hogy nem sikerült, most az élet ad egy kis reménysugarat, aztán majd újra elveszi?-ez járt a fejembe. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mégis lehet remény. Egész nap görcsöltem, fájt a hasam, a derekam. Végül a párommal úgy döntöttünk, hogy veszünk még holnapra egy tesztet, ha mégis sikerült a baba, akkor holnap már erőteljesebben kell látszódnia a vonalnak. Szombat reggel reményekkel telve ébredtem, és ismét hőmérőzéssel kezdtem, ami 37.1 volt. Ez egy kicsit megzavart, mert arra gondoltam, hogy le fog menni a hőm, a tegnapi teszten az a csík egy kis kóbor vonalka volt, semmi más. Másnak is volt ilyen, és hát annyira a 3. perc végén kezdett csak látszódni valami, hogy lehet, hogy az már nem is értékelhető. Aztán csináltam szombat reggel is egy tesztet. Azon is megjelent egy halvány csík, de nem volt láthatólag erősebb a tegnapinál. Most is a 3. perc végén jött elő, és halványan ott. De a kétségeimet ez csak növelte, semerre nem döntötte el a mérleg nyelvét. Mivel a hcg másfél naponta duplázódik, ezért a vonalnak a tegnapinál erősebbnek, láthatóan erősebbnek kellene lennie. De nem az. Na most akkor mi van! És a hullámvasutam röpített tovább. A párom is értetlenül állt a dolog előtt. Nagyon szerettem volna hinni, hogy ez a teszt pozitív lett, úgy ahogy a tegnapi, de nem voltam rá képes. Annyira haloványak, annyira erőtlenek, hogy inkább úgy vettem, hogy ez is negatív, csak, hogy óvjam a lelkem. A január terhességem idején az inszemtől számított 14. nap a 25-ös teszttel teszteltem nagyon halvány pozitívat, annyira, hogy azt hittem az negatív lett. Most a 10-sel tesztelek nagyjából ugyanolyan halványat, csak az ET+16. napján, és nem erősebb, mint az előző reggel. Párommal sorba vettük a lehetőségeket, hogy mitől lehet ez, hogyan lehet. De megoldásra nem jutottunk, csak egyre több kétség gyötört minket. Én lassan ismét reménykedni kezdtem, hogy lesz ott valaki. Szombaton is egész nap görcsölgettem, fájdogált a hasam. Aztán délután elkezdtem érezni egy pontot a méhem jobb oldalán. Néha-néha élesen belém hasított egy kis fájdalom. Mikor először éreztem, akkor a lelki zavartságom, csak tovább folytatódott. Éreztem már ilyet. Januárban. Mikor beágyazódott az egyik kis angyalkánk, időnként megmutatta magát, hogy: Itt vagyok. Most megint ezt éreztem. A párommal ismét átbeszélve a dolgot, arra jutottunk, hogy másik tesztet veszünk, de az is 10-es érzékenységű legyen, hogy össze tudjuk majd hasonlítani. Közben egész nap gondolkodtam, hogy mi lehet. Mikor a 11. napi uh-on voltam, a bal oldali petefészkemben volt a legnagyobb a tüsző, majd nagyságra a következő a jobb oldalamon volt. Csütörtökön csinálták az inszemet, de már szerda reggel is pozitív lett az LH tesztem. Lehet, hogy a bal oldali petém elpukkadt mire a spermiumok odaértek, és lehet, hogy a jobb oldalit sikerült megtermékenyíteni? És ez nem is inszemes baba, hanem spontán, és napokkal később termékenyült meg? Lehet, hogy megérte, hogy szorgalmasan szerettük egymást? Ha igen, akkor a zárt méhszájamon hogyan juthattak be? Tódultak a kérdések, de válaszokat nem tudtunk rá.
Késő este a barátainktól hazaérve elmentem mosdóba, és a betétemen három kis vérlemez darabkát találtam. Szóval mégsem leszek babás. Ennyi. Megjön a menzeszem. Eldőlt, nem kell kicsinálnom magam lelkileg. Párom vigasztalni próbált, én meg okoltam magam, hogy minek kezdek mindig reménykedni. De ez már nem rázott úgy meg, mint csütörtöki teszt. Ma reggel, ahogy felébredtem azt ellenőriztem, hogy elkezdődött-e a ciklusom. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem. Gondoltam hőmérőzök egyet, abból is lehet már következtetni. A mérésem 37,1 lett, és vérzésre utaló jel sehol. Azt vettem észre, hogy újra kavarogni kezdenek bennem a gondolatok, a remény és az ész harcol egymással. Gondoltam felkelek, csinálok egy kávét, de nem iszom bele, várok egy kicsit, aztán ha mégsem indul meg a mensi, akkor csinálok még egy tesztet, addig kibírom az első pisilést. Vártam egy negyedórát, és még mindig sehol nem mutatkozott vérzés. Újra teszteltem. A tesztet a 3. perc után kell megnézni. Ott ültem a teszt előtt, behunyt szemmel, és arra próbáltam meg koncentrálni, hogy legyen csík, legyen csík. Az eltelt idő után ránézek a tesztre, és megint egy nagyon halvány csíkot látok. Hát ebből megint nem lehet levonni semmiféle következtetést. A teszt leírását végigolvasva, látom, hogy 10 perc után már ne olvassuk le az eredményt.
Gondoltam 10 percnél ránézek még egyszer a tesztre. Egy kicsit elszámítottam magam és a 12. percnél mentem vissza a tesztemhez, amin azt vettem észre, hogy az előző napi teszteknél egy erősebb, határozottabb vonal látható. Most mégis mi van? A 10 perc eltelt, akkor már nem lehet értékelni a tesztet, de ha meg negatív lenne, akkor nem fog a teszt hirtelen az eltelt idő után pozitívvá válni. Mégis reménykedhetek, reménykedhetünk? Össze vagyok zavarodva! Nem értem az egészet. Szeretném hinni, hogy lakik bennem valaki. Közben görcsölgetek, és fáj a derekam. Nem értem. Lehet, hogy nem akarom elhinni, hogy sikerült? Ezt a gondolatot el is hessegetem. De igen akarom, mindennél jobban szeretném, de félek. Féltem a lelkemet. Aztán eszembe jut, hogy mi a fontosabb, félteni a lelkemet, vagy hinni valakiben, aki bennem fejlődik. Hinnem kell! Megpróbálok hinni. És az érzelmi hullámvasutam ismét felgyorsít, magával ragadva engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése