Spontánkodva

Ha valaki megkérdezné, hogyan telnek a napjaim, rögtön az jutna eszembe, hogy most spontánkodunk. Biztos mindenki furcsán nézne rám, és nem is értené, hogy miről van szó. Csak az tudná, aki hasonló cipőben jár, mint mi. Ő viszont sajnos nagyon is jól értené, hogy miről beszélek. Most egy pihenő hónap van, de most spontán próbálkozunk a babával. Sok reményt nem fűzök hozzá, hisz eddig sem sikerült valami miatt, bár ki tudja, lehet, hogy majd most. A ciklusom első felében szépen ittam a málnalevél teát, hőmérőztem és a 12. naptól csinálta, ovulációs tesztet. A 12. nap már nagyon halvány csík rajzolódott ki, majd erősödött a 13. nap és a legerősebb csík a 14. napon lett, majd a 15. nap olyan csíkos volt, mint a 12. napi volt. Az ovulációs mikroszkópom a 14. nap mutatta, hogy megtörtént a tüszőrepedés. Holnaptól a palástfű teát iszom, és reménykedem. Kedden megyek a Kaáliba megbeszélésre. Nagyon izgulok. Szeretném elérni, hogy a következő 3 hónapban csináljanak inszemet, kihagyás nélkül és a duphaston helyett más, erősebb gyógyszert adjon. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani a doki, sok mindent teszek függővé ettől a megbeszélésről. Már nagyon várom a keddet, hiszen akkor úgy érzem, hogy megint tettem valamit, amivel közelebb kerülhetek a babámhoz.

Az első alkotásom

Úton

A múlt héten nem csak a kreativitásommal próbáltam magam lendületbe hozni, hanem elgondolkodtam, hogy hogyan lesz tovább. Így információkat szerezve az online babanetes barátnőimtől elhatároztam, hogy felíratok mindenféle olyan vizsgálatot, amely a lombikhoz kellenek, vagy oka lehet, a terhességeim megszakadásának. Így sikerült teljes vérvétel, vizelet, pajzsmirigy vizsgálatot felíratnom és csinálnak egy IR vizsgálatot, amely egy terheléses cukorvizsgálat. Az EKG vizsgálatot pedig ott az intézményben soron kívül meg is csinálták. Azzal minden rendben volt. Nagyon várom már a vizsgálatokat, bár az asszisztens csak 7-én jön vissza a nyaralásából, így addig kell várnom. A glükózra kaptam receptet, amit ki kell váltanom, és vinnem kell magammal. A netes barátnők mondták, hogy vigyek magammal citromot, azzal könnyebb lesz meginnom a löttyöt. A Kaális dokihoz szeptember elsején megyünk, így ha még kellenek majd vizsgálatok, az is bele fog férni. Ahogy előre kiszámolom, a szeptember 21-ei hét második felében lehet vagy az inszem vagy a lombik. Azt tudom, hogy bármilyen beavatkozás is lesz, fogom kérni, hogy ne duphastont írjon fel, hanem olyan gyógyszert, amely megtartja a babát. Rá fogok kérdezni, hogy lehet-e a terhességeim elvesztésének immunológiai oka. Ha ez a szeptemberi beavatkozás sem sikerül, akkor biztos bejelentkezek dr. Fülöp Vilmoshoz, bár olyan sok vizsgálatot kér, amely igencsak elrettent. De nem baj, ha kell, meg fogom csinálni.

Azonban ezt a hónapot sem vesztegetem el. Iszom a málnalevél teát, és a jobb petefészkemet is majdnem minden nap érzem. Valószínűleg a lusta petefészkembe is nőhet egy tüsző, és akkor valószínű, hogy a balban is lesz egy. A jövő hét közepétől LH teszttel kezdem nézni, hogy mikor lesz tüszőrepedésem, aztán hajrá spontán hónap! Holnap reggeltől elkezdem a hőmérőzést is, az is irányadó lesz az ovulációm időpontjára. Aztán lehet, hogy nem is kell szeptemberben semmilyen beavatkozás.

Lendületet véve

Az elmúlt hétvégém nem sikerült túl jóra. Volt időm, hogy gondolkodjak, és olyan dolgokon járjon az eszem, amin nem biztos, hogy kellett volna. Persze, hogy megint minden a baba téma körül forgott. A hétvégére sikerült elérnem, hogy teljesen depis lettem. Valahogy nem találtam a helyem, a párom is elfoglalt volt, így tényleg csak én és a gondolataim maradtak. Vasárnap délután elmentem a Pólusba, hogy egy kicsit elfoglaljam magam. A C&A-ba vettem is magamnak egy leárazott őszi kabátot, ami nagyon megtetszett. Igazából a hobby boltot akartam megnézni, mert kitaláltam, hogy a babaszobába képeket fogok gyártani. Én eléggé Micimackó örült vagyok. A gyerekszobába szeretném majd, ha lenne sok Micimackós kép, olyan ágyneműt, lámpát és sötétítőt szeretnék. Azonban minden sokkal drágább, ha Micimackó vagy hasonló Disney figurák szerepelnek. Egy egyszerű kép több ezer forint még az aukciós oldalakon is, a matricákról nem is beszélve! Szóval kitaláltam, hogy szalvéta technikával gyártok majd szép képeket a falra. Az elképzelés tökéletes, csak tudni kell rólam, hogy vonalzóval sem tudok egy egyenes vonalat meghúzni. Mindegy, vettem képkereteket, festéket, ragasztólakkot, ecsetet és még sok dolgot. Szalvétát azonban nem találtam. Szerencsére hétfőn a városban az első kreatív boltban, kaptam több félét is, így már félig elkészült az első remekművem. Az ezzel való foglalatoskodás megnyugtatott. Jól esett, hogy valami olyasmivel foglalkozhattam, amivel a jövendőbeli bébimnek fogok örömet okozni, de ha más nem, a szobáját fogom vele díszíteni. Aztán eszembe jutott, hogy falvédőt is én készítek majd, méghozzá goblien technikával. Veszek anyagot, rárajzolom a képet, és szépek ki fogom vastag fonállal hímezni. Van egy férfi kollégám, ő foglalkozik ezzel, és már meg is beszéltük, hogy segít megrajzolni, és tanácsokat is ad. A falra, pedig matricás üvegfestéssel fogok felrakni szintén Micimackós képeket! Időm van, legalább 9-10 hónapom, szép lassan megcsinálom. A hosszú, hideg téli hónapokra legalább lesz elfoglaltságom.
Ezek a gondolatok és elfoglaltságok most lekötötték a gondolataimat. Azt hiszem, kezdek felszálló ágba kerülni, újra. Remélem szeptember végéig kitart!

Kiütve

Ma rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok túl jó állapotban. De egyre rájöttem, hogy egy különleges képességet fejlesztettem ki magamban: A tökéletes elfojtást! Azt hiszem ebben bombasztikus vagyok! Szánalmasnak érzem magam. Van valami, ami nem kézzelfogható és lassan legyőz engem, maga alá gyűr, és felemészt. Én megadóan hagyom magam, hogy ez történjen! Minden gondolatom, a még nem létező kicsi babszink körül forog. Az jár az eszembe, hogy milyen lesz a szobácskája, hogyan rendezzem be, miképpen díszítem. Várom már, hogy pelenkázót, ruhácskákat, édes kis játékokat, függönyt, ágyneműt és más hasonló dolgokat vehessek. Mikor ezekre gondolok, mindig olyan közelinek érzem azt a pillanatot, mikor erre sor kerülhet. Kezdek becsavarodni! Vagy mindenki más is így érez? Más is igyekszik úrrá lenni ezeken a gondolatain? Más is kapaszkodik kétségbeesetten egy olyan álomvilágba, ami még nem létezik? Talán szeptember végén valósággá válhat. Nagyon vágyom rá!

Legutóbbi sikertelen történetem ott ért véget, hogy elmentem ultrahangra. Igazából nem akartam mást hallani, mint, hogy a méhen kívüli terhesség kizárt, aztán a többi hír ennél már csak jobb lehet. Rettentően féltem attól a lehetőségtől, hogy elveszthetem egy petevezetőmet és/vagy fészkemet. A magzati diagnosztikai központban mondhatni már űrtechnológiával dolgoznak. A falon fenn, hatalmas kivetítőn láthattam mindent, nem kellett kitekerednem, hanem kényelmesen feküdhettem. Igaz, azt hogy éppen mit néz a doki, arról fogalmam sem volt. Csodálom, hogy azon a képeken ők bármit is látnak, bármit is felismernek. Az orvos sokáig vizsgált, ami kissé kétségbeesetté tett, már éreztem a baj illatát. Szerencsére feleslegesen pánikoltam, mert a méhen kívüli terhességet szinte kizárta, és egy 1x2 mm-es felritkulást látott a méhem középső felétől kissé jobbra, ami petezsáknak megfelelhet. Az orvos mindent szépen elmagyarázott, de igazából konkrétumot nem tudott mondani, csak annyit, hogy lehet, hogy ebből terhesség lesz, de az biztos, hogy nem inszeminációs, hanem ez spontán baba, így a kora is 1 héttel fiatalabbra tehető, ezért is látszik még ilyen kevés az ultrahangon. A következő hét keddjére visszarendelt, mivel akkora már sokkal több mindennek kellene látszódnia.

Másnap reggel ismét csináltam tesztet (ET+21.nap), ami pozitív lett. Azonban megint nehezen csíkozódott be, és talán egy kicsit halványabb lett, mint az előző napi. Ismét felmentem a Kaáliba vérvizsgálatra. Délután hívtam a Kaális helyettesítő orvost, aki mondta, hogy növekedett a hcg-m, de így is kevés, mert csak 162, és a progeszteronom is csak 12, aminek már 60 körül kellene lennie. Szóval ez rossz terhesség, hagyjam abba a gyógyszert.

Elkeseredtem. Most van két ellentétes orvosi véleményem, ahol az egyik doki megvizsgált, és van egy másik véleményem, ahol ragaszkodik az inszem időpontjához viszonyított időhöz és értékekhez, és csak a vérvételi eredményekből mond bármit is, és nem is kíváncsi rám. Nem nagyon értem, hogy egy ilyen intézmény, mint a Kaáli, miért nem veszi kicsit komolyabban a dolgát. Úgy látom, hogy itt a dokik precízen végzik a kötelező dolgokat, de azon kívül semmit. Pedig fizetünk, nem is keveset, egy olyan dologért, amit egyébként a TB is támogatna, ha nem éppen őket választottuk volna. Komolyan felvetődött bennem a váltás gondolata – nem először -, de aztán a maradás mellett döntöttem - egyelőre -, nem akarok most a váltással időt veszteni. De ha nem sikerül a következő komolyan el fogok rajta gondolkodni!

Párommal végül úgy döntöttünk, hogy keddig, a következő ultrahangig szedem továbbra is a gyógyszert, és majd akkor úgyis eldől, hogy mi lesz tovább.

Minden nap a következő napokban mértem a hőmérsékletem, ami 37,1 vagy 37,2 volt. Néha-néha éreztem egy kis szúrást, és éreztem a beágyazódás helyét is. Készítettem ET+22. nap és ET+25. nap is tesztet, melyek kicsit sokára, de halvány pozitív tesztek lettek.

Közben nagyon kicsit még mindig vérezgettem, ami nem akart elmúlni.

Aztán eljött a kedd délelőtt. Valahogy nem izgultam. Nem éltem bele magam abba a lehetőségbe, hogy mégis babás lehetek. Valahogy éreztem, hogy nem vagyok az.

A vizsgálatok során kiderült, hogy már nem látszik a petezsák, sőt a méhnyálkahártyám csak 4mm-es, és már teljesen kitisztultam. Azóta megjött a menzeszem és várom a következő hónapokat. Szeptember elsején megyek újra megbeszélésre a Kaáliba.

Nagy reményekkel vágok neki ismét, a következő hónapoknak, és próbálok lelkileg feltöltődni, és újra magamra találni. Azt hiszem a munka jót tesz, mert elveszi a figyelmemet a problémáimról. Próbálok továbblépni és ismét felállni és újra kezdeni. Talán, majd legközelebb…talán…

A kálvária folytatódik

Kedden reggel nem mértem sem a hőmet, és nem is teszteltem. Kicsit el voltam szontyolodva, de hát ez van. Reggel még azért bevettem a duphastont. 10 óra magasságában észrevettem, hogy elkezdek vérezni. Na szóval meglátogat Piroska is. Úgy gondoltam, hogy ez legalább lezárja ezt az egészet, és jöhet egy spontán hónap, és majd meglátjuk, hogy hogyan alakul tovább. Aztán késő délután észrevettem, hogy abbamaradt a vérzés, és összesen egy kb. 10 forintos nagyságú rózsaszínes váladék keletkezett. Szóval mégsem a menzesz. Hát kezdtem idegeskedni. Mi lesz most. Eldöntöttem, holnap reggel mérem a hőmet és tesztelek.

Ma reggel (ET+20) megmértem a hőmet és 37.1 volt, a tesztem pedig pozitív lett és egyből erősödni kezdett, ahogy az ablak megtelt a nedvességgel. Ekkor úgy gondoltam, hogy visszahívom a dokit, aki helyettesíti a dokimat. Elmondtam, hogy mi történt, és hogy nagyon nyugtalan vagyok. Mondta, hogy holnap menjek be vérvételre, és majd meglátjuk mi lesz. Én a teszt után rögtön ismét beszedtem a duphastont. Mikor néhány perc múlva elmegyek mosdóba, megint látom, hogy rózsaszínű váladékaim vannak. Csak néhány folt látszik a betétemen. Ekkor már ideges lettem. A tesztem eredményét a mobilomon elküldtem a páromnak, aki mondta, hogy szerinte mindenképpen egy ultrahang kellene. Tudtam, hogy igaza van. Félek attól, hogy mi van, ha ez méhen kívüli lesz, mert tegnap és ma délelőtt is érzem, hogy szúrogat az oldalam, a petefészkem környékén időnként hasogat. Ha méhen kívüli, akkor szeretném, ha minél hamarabb kiderülne, hogy ne veszítsem el a petevezetékemet vagy/és petefészkemet. Ha viszont mégis egy baba, aki jó helyre ágyazódott be, akkor azt pedig a gyógyszer leállásával nem akarom elveszíteni. Nagyon nehezen tudtam tisztán gondolkodni. A fejemben cikázott minden, ideges voltam. Gondoltam felhívom azt a dokit, aki annak idején a vetélésemet fejezte be műszeres úton. Szerencsém volt, felvette a telefont. Elmondtam neki, hogy mi történt, és hogy a helyettesítő orvos, nem nagyon akart velem foglalkozni. Mondta, hogyha 16-án volt az inszem, akkor már kellene látni valamit. Szerencsém volt, mert épp a Bolgárkerék utcában van, és meg tud ultrahangozni. Így 13 órára megyek hozzá, és eldől, hogy végül mi is van. Nagyon remélem, hogy mégis egy kis babóca kapaszkodik bennem veszettül, és a vérzések nem befolyásolnak semmit. Nagyon remélem, hogy ez lesz. De délutánra talán véglegesen eldől, hogy mi is van. Ez a bizonytalanság felőrli az embert, de azért valahol még ott pislákol egy kis reménysugár. Én ebbe szeretnék belecsimpaszkodni úgy, mint ahogy remélem, kapaszkodik egy kis életkezdemény is bennem.

ET+18 nap

Ma reggel is teszteltem, és a 3. percben egy nagyon halvány vonalkát lehetett látni, azonban a 6. percben már erőteljes, jól látható lett a csík. Azért nem nyugodtam meg, és felhívtam a Kaálit, hogy felmehetek-e egy vérvételre. Fent nagyon kedvesek voltak, rögtön levették a vérem, és mondták, hogy másfél óra múlva érdeklődjek a helyettesítő dokinál. Aztán bementem a munkahelyemre, hogy leadjam a betegállományos papírt. A főnököm nagyon rendes volt, mondta, hogy nagyon szurkol és vigyázzak magamra. Többen is érdeklődtek, hogy mi van velem. Mondtam, hogy pozitívat teszteltem, de majd a vérvétel eredménye lesz a döntő.

Mire hazaértem már hívhattam is a dokit, akit csak elég nehezen értem el. Mielőtt megmondta volna az eredményt, kérdezte, hogy egyértelműen pozitív lett a teszt. Mondtam, hogy igen, de csak a 6. percben lett határozott vonal. Mondta, hogy elég kevés a hcg-m, csak 62, és ez ugye most már az ET+18. nap. Közölte, hogy hagyjam abba a gyógyszert, és várjam meg még megjön a mensi, de ha nem jön meg addig, akkor hívjam fel ismét.

Mikor a párom hazajött megbeszéltük, hogy még csütörtök estig szedem a gyógyszert. Szerdán és péntek reggel még tesztelek, és ha nem erősödik egyértelműen, akkor abbahagyom a tabletta szedését. Ha pedig erősödik, akkor visszahívom a dokit, hogy a tesztek terhességet igazolnak, csináljunk még egy vérvizsgálatot.

Elég erős lelkiismeret fordulásom van. Múlt hétfőn abbahagytam a palástfű tea ivását, mert elbizonytalanodtam. Féltem, hogy esetleg árthatok a picinek, ha van, és végül is gyógyszert szedek, elvileg annak is elégnek kell lennie. Most már úgy gondolom, hogy ez hiba volt. Ha tovább iszom, lehet, hogy minden rendben lett volna, és ma már a terhességemnek örülhetnék. Szóval magamat okolom. Bánt, hogy így történt a dolog.

Az elmúlt napok eseményei

A tesztelés másnapján már kicsit szebbnek láttam a világot, volt időm szokni a gondolatot, hogy a babámra még várni kell egy kicsit. Arra gondoltam, hogy minden egyes eltelt nappal közelebb kerülök ahhoz a naphoz, amikor kezembe vehetem a mi kis, édes gyönyörű kisbabánkat. Nehéz volt tudomásul venni a negatív eredményt, mert úgy éreztem, hogy most ez sikerülhet. A jelek nagyon bíztatóak voltak, de az utolsó napok rossz érzései végül felülkerekedtek bennem.

Csütörtök délutántól olyan fájás fogott el, mint ami menstruáció megérkezésekor szokott. Fájt a derekam, hasogatott, szurkált az oldalam, és nagyon görcsöltem. Péntek reggel mielőtt felkeltem volna azért még megmértem a hőmet és 37 fok volt. Gondoltam, hogy most kezd szépen lassan lemenni a hőmérsékletem. Aztán megint éreztem, hogy görcsölgetek, de mensi még sehol. Végül is maradt egy tesztem, majd a következő alkalommal veszek, de ez ha már itthon van, megcsinálom. Ismét midstreammel teszteltem az ET+15 napján, az esélytelenek nyugalmával. Aztán csak azt láttam, hogy a 3. perc végén egy nagyon halvány csík jelenik meg. Nem akartam elhinni. A tesztet alaposan kellett megnézni, hogy látszódjon a gyenge kis csíkocska, mely ott mutatta magát. Kiborultam. A teszten ott van valami, de annyira halvány. Talán már csak én képzelem oda. A párom már elment dolgozni, és a szomszédnak csak nem vihetem oda, hogy lát-e rajta csíkot vagy nem. Mikor a párom hazatelefonált, hogy érdeklődjön, hogy vagyok, rákérdezett, hogy teszteltem-e. Én nem akartam magamtól mondani, hogy mi történt, csak majd ha hazajön, hiszen lehet, hogy csak én képzelem ezt az egészet. Ahogy hazaért az volt az első kérése, hogy mutassam a tesztet. Nézte egy darabig szótlanul, majd mondta, hogy bizony ő is lát csíkot, az bizony ott van, bár nagyon halványan. Ideges lettem. Már kezdtem elrendezni magamban, hogy buktuk ezt a hónapot és már tervezgettem, hogy mi lesz szeptemberben, gondolkodtam hogyan legyen. Próbálkozzunk még inszemmel, mert szerintem úgy is lehet babánk, vagy egyből lombik, mert az egy kicsit biztosabb, és akkor hamarabb lehetek kismama. Újra reménykedni kezdetem. Nem nagyon, csak egy kicsit. Érzelmi hullámvasutam megint elindult. Már csütörtökön délután kezdtem elfogadni, hogy nem sikerült, most az élet ad egy kis reménysugarat, aztán majd újra elveszi?-ez járt a fejembe. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mégis lehet remény. Egész nap görcsöltem, fájt a hasam, a derekam. Végül a párommal úgy döntöttünk, hogy veszünk még holnapra egy tesztet, ha mégis sikerült a baba, akkor holnap már erőteljesebben kell látszódnia a vonalnak. Szombat reggel reményekkel telve ébredtem, és ismét hőmérőzéssel kezdtem, ami 37.1 volt. Ez egy kicsit megzavart, mert arra gondoltam, hogy le fog menni a hőm, a tegnapi teszten az a csík egy kis kóbor vonalka volt, semmi más. Másnak is volt ilyen, és hát annyira a 3. perc végén kezdett csak látszódni valami, hogy lehet, hogy az már nem is értékelhető. Aztán csináltam szombat reggel is egy tesztet. Azon is megjelent egy halvány csík, de nem volt láthatólag erősebb a tegnapinál. Most is a 3. perc végén jött elő, és halványan ott. De a kétségeimet ez csak növelte, semerre nem döntötte el a mérleg nyelvét. Mivel a hcg másfél naponta duplázódik, ezért a vonalnak a tegnapinál erősebbnek, láthatóan erősebbnek kellene lennie. De nem az. Na most akkor mi van! És a hullámvasutam röpített tovább. A párom is értetlenül állt a dolog előtt. Nagyon szerettem volna hinni, hogy ez a teszt pozitív lett, úgy ahogy a tegnapi, de nem voltam rá képes. Annyira haloványak, annyira erőtlenek, hogy inkább úgy vettem, hogy ez is negatív, csak, hogy óvjam a lelkem. A január terhességem idején az inszemtől számított 14. nap a 25-ös teszttel teszteltem nagyon halvány pozitívat, annyira, hogy azt hittem az negatív lett. Most a 10-sel tesztelek nagyjából ugyanolyan halványat, csak az ET+16. napján, és nem erősebb, mint az előző reggel. Párommal sorba vettük a lehetőségeket, hogy mitől lehet ez, hogyan lehet. De megoldásra nem jutottunk, csak egyre több kétség gyötört minket. Én lassan ismét reménykedni kezdtem, hogy lesz ott valaki. Szombaton is egész nap görcsölgettem, fájdogált a hasam. Aztán délután elkezdtem érezni egy pontot a méhem jobb oldalán. Néha-néha élesen belém hasított egy kis fájdalom. Mikor először éreztem, akkor a lelki zavartságom, csak tovább folytatódott. Éreztem már ilyet. Januárban. Mikor beágyazódott az egyik kis angyalkánk, időnként megmutatta magát, hogy: Itt vagyok. Most megint ezt éreztem. A párommal ismét átbeszélve a dolgot, arra jutottunk, hogy másik tesztet veszünk, de az is 10-es érzékenységű legyen, hogy össze tudjuk majd hasonlítani. Közben egész nap gondolkodtam, hogy mi lehet. Mikor a 11. napi uh-on voltam, a bal oldali petefészkemben volt a legnagyobb a tüsző, majd nagyságra a következő a jobb oldalamon volt. Csütörtökön csinálták az inszemet, de már szerda reggel is pozitív lett az LH tesztem. Lehet, hogy a bal oldali petém elpukkadt mire a spermiumok odaértek, és lehet, hogy a jobb oldalit sikerült megtermékenyíteni? És ez nem is inszemes baba, hanem spontán, és napokkal később termékenyült meg? Lehet, hogy megérte, hogy szorgalmasan szerettük egymást? Ha igen, akkor a zárt méhszájamon hogyan juthattak be? Tódultak a kérdések, de válaszokat nem tudtunk rá.

Késő este a barátainktól hazaérve elmentem mosdóba, és a betétemen három kis vérlemez darabkát találtam. Szóval mégsem leszek babás. Ennyi. Megjön a menzeszem. Eldőlt, nem kell kicsinálnom magam lelkileg. Párom vigasztalni próbált, én meg okoltam magam, hogy minek kezdek mindig reménykedni. De ez már nem rázott úgy meg, mint csütörtöki teszt. Ma reggel, ahogy felébredtem azt ellenőriztem, hogy elkezdődött-e a ciklusom. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem. Gondoltam hőmérőzök egyet, abból is lehet már következtetni. A mérésem 37,1 lett, és vérzésre utaló jel sehol. Azt vettem észre, hogy újra kavarogni kezdenek bennem a gondolatok, a remény és az ész harcol egymással. Gondoltam felkelek, csinálok egy kávét, de nem iszom bele, várok egy kicsit, aztán ha mégsem indul meg a mensi, akkor csinálok még egy tesztet, addig kibírom az első pisilést. Vártam egy negyedórát, és még mindig sehol nem mutatkozott vérzés. Újra teszteltem. A tesztet a 3. perc után kell megnézni. Ott ültem a teszt előtt, behunyt szemmel, és arra próbáltam meg koncentrálni, hogy legyen csík, legyen csík. Az eltelt idő után ránézek a tesztre, és megint egy nagyon halvány csíkot látok. Hát ebből megint nem lehet levonni semmiféle következtetést. A teszt leírását végigolvasva, látom, hogy 10 perc után már ne olvassuk le az eredményt.

Gondoltam 10 percnél ránézek még egyszer a tesztre. Egy kicsit elszámítottam magam és a 12. percnél mentem vissza a tesztemhez, amin azt vettem észre, hogy az előző napi teszteknél egy erősebb, határozottabb vonal látható. Most mégis mi van? A 10 perc eltelt, akkor már nem lehet értékelni a tesztet, de ha meg negatív lenne, akkor nem fog a teszt hirtelen az eltelt idő után pozitívvá válni. Mégis reménykedhetek, reménykedhetünk? Össze vagyok zavarodva! Nem értem az egészet. Szeretném hinni, hogy lakik bennem valaki. Közben görcsölgetek, és fáj a derekam. Nem értem. Lehet, hogy nem akarom elhinni, hogy sikerült? Ezt a gondolatot el is hessegetem. De igen akarom, mindennél jobban szeretném, de félek. Féltem a lelkemet. Aztán eszembe jut, hogy mi a fontosabb, félteni a lelkemet, vagy hinni valakiben, aki bennem fejlődik. Hinnem kell! Megpróbálok hinni. És az érzelmi hullámvasutam ismét felgyorsít, magával ragadva engem.