Itthon

Nagyon izgultam, hogy hogyan fognak itthon alakulni a dolgaink. Anyukám első éjszaka nálunk is aludt. Már Kittit el tudtam látni, tudtam pelenkázni, öltöztetni, csak a szopizással voltak gondjaink. Sajnos, Kitti nem tudta megszívni eléggé a mellbimbóm, az pedig nem türemkedett ki eléggé, hogy rá tudjon kapni. Így bimbóvédővel kellett elkezdenem szoptatni. Ezen túl, valamit szívott a cicimből, de nem annyit, hogy az bármire elég lett volna. Így mindig kicsit cicire tettem, és utána, amit leszívtam, azt megkapta cumisüvegből. Az elején még a cumizást sem tudta, így kiskanállal etettük, vagy kortyonként itattuk. Szenvedés volt, minden egyes etetés. Egyébként nagyon jó baba volt, szinte nem sírt, és sokat aludt. Az evésen kívül semmi más probléma nem volt vele.

A hazaérkezés napján kijött a védőnő, aki jó pár tanáccsal látott el minket. Másnap jött a gyermekgyógyász is, aki megvizsgálta Kittit. Ő is hallotta a szívzörejt, így elküldött minket szintén egy másik kardiológushoz. Majd megállapította, hogy Kittinek lehet, hogy kötött a jobb oldala, így ortopédiára is adott beutalót. Most megint kezdhettem aggódni! Ez már nagyon jól megy, ment nekem!

A vizsgálatok során kiderült, hogy nincs szüksége semmilyen ortopédiai megoldásra, még terpesz pelusra sem. Kardiológián is hallották még a szívzörejt, de már csak nagyon enyhén. Azonban a pitvarai között még meg van a lyuk, igaz olyan pici (1 mm), hogy az szépen be fog forrni, és a lényeg, hogy nincs benne áramlás. Szóval eddig minden a legjobban alakul!

Idővel szép lassan meg tanultunk szopizni. Nekem is kellett egy kis segítség, és Kittike és szép lassan megtanulta, hogyan csinálja. Sajnos, nem tudja az egészet kiszopizni a cicimből, így először szoptatás van, majd a lefejt tejet megkapja cumisüvegből, aztán büfiztetés, majd fejés. Idővel, egyre többet képes kiszopizni. Ez eléggé időigényes. Mivel Kitti 3 óránként evett, ez az egész több mint másfél óráig eltartott. Idővel szép lassan lecsökkent egy órára.

Napról napra egyre többet evett, amit én a noteszomba jegyeztem fel. Minden étkezés idejét, a kezdő és a vég súlyát lemértem, felírtam, hogy hány ml-t evett, és hogy mennyi volt fürdetés előtt a súlya, ruhák nélkül. Reméltem, hogy az 1 hónapos korára eléri a 3 kg-os súlyt.

Idővel, szépen megjött Kitti étvágya is, és ahogy az étvágya nőtt, kezdett gyarapodni a súlya, és így egyre többet evett. Annyira belelendült az evésbe, hogy időnként nagyon sokat bukott, még az orrán is folyt az anyatej. A széklete is zöldessé vált, amiből rájöttünk, hogy túleszi magát. Alig vártuk, hogy egyen, és legyen étvágya, most pedig azon küzdünk, hogy ne egyen annyit. Próbáljuk a testsúlyának megfelelő mennyiségű ételt adni, azonban olyan nagy hanggal tudja követelni a tejcsit, hogy az ember szíve megszakad.

Nagyon jó baba! Eszik, iszik, alszik, és amikor fent van, nézelődik. Már gőgicsél is, próbál magyarázni, és olyan édes pofákat tud vágni! Ezt nem is tudom kitől örökölte!

Most is itt fekszik mellettem, és nézem a nyugodt kis arcát! Imádnivaló! Nem tudok betelni vele!

Mindent megnézek

Fürdetés után

Anya magyaráz nekem

Az első sétánk

Így aludtam végig a sétát

Így alszom otthon

Kórházban

A szülés után hamar lekerültem a kórteremben. Jó kis helyre kerültem, mert bár kicsi volt a szoba, de bent volt a fürdőszoba. Hamar kaptam egy szobatársat is, akivel nagyon jól kijöttünk, sokat beszélgettünk, megosztottuk egymással a gondjainkat, bajainkat, tapasztalatlanságunkat. Sajnos, a szülés napján nem kaptam meg Kittit, mivel nagyon kis súllyal született, és kicsit nehezen melegedett fel a testhőmérséklete, így inkubátorba került, ahol még egész éjszaka melegítették. Nagyon rossz volt, hogy nem lehetett velem. Szerettem volna, ha mellettem van, hogy újra megfoghassam, és láthassam a gyönyörű kis arcát. Jó párszor bementem a csecsemősökhöz, hogy láthassam, de sajnos kevés volt a hely, és mindig kerülgetni kellett engem. Ezért nagyon rosszul éreztem magam, így inkább többször mentem megnézni őt. Jó volt, mert az inkubátor kis lyukán be tudtam nyúlni és a kis kezét cirógatni tudtam. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam kézbe venni.

Másnap reggel kiderült, hogy nagyon alacsony Kittinek a vércukra, így fel kellett tölteni, de ahogy a napok teltek, szépen beállt az értéke. A szülés nem viselt meg, már pár órával a szülés után simán tudtam ülni az ágy szélén és fájdalom nélkül mozogtam. Szerencsém volt.

A szülés utáni első éjszaka alig bírtam elaludni. Egyrészt még nem tudtam feldolgozni, hogy tényleg anya lettem. Másrészt aggódtam, hogy Kittike milyen kicsi súllyal született. Végig gondoltam, hogy mennyi minden rosszul sülhetett volna el, ha Kittike nem dönt úgy, hogy megszületik. Senki nem tudott választ adni arra, hogy vajon miért fogyott vissza a pocakomban. Feltehetően a kicsi méhlepényem már nem tudta ellátni a feladatát, és nem jutatott elég táplálékot neki. A rövid köldökzsinór pedig akár nekem, akár kislányomnak is nagy bajt okozhatott volna a szülés során. Azt hiszem, hálás lehetek a sorsnak, hogy így vigyázott ránk! Azon az éjszakán még egy érzés hiányzott nagyon! Nagyon rossz volt, hogy nem éreztem a pocakomban Kitti mozgását. Hónapok óta megszoktam, hogy éjszaka, ha felébredek, érzem, hogy helyezkedik a pocakomban, kapargatja a hasam alját, mozgolódik, rugdosódik az oldalamnál. Imádtam ezt az érzést, és egyszerre csak véget ért. Jó volt érezni, hogy növekszik bennem, hogy összetartozunk. Most az összetartozás érzése már másképpen fűz minket össze. Most már egy láthatatlan szálként kötődünk egymáshoz. Nehéz volt feldolgozni, hogy már üres a hasam, már nem lakik odabent senki.

Másnap reggel alig vártam, hogy mehessek Kittikéért. Egész nap velem volt, ismerkedtünk egymással. Ő többnyire aludt, én pedig néztem, hogy mennyire gyönyörű, és pici.

Sajnos, az evéssel nagyon sok problémánk volt. Mivel nagyon kis súllyal született, nem volt ereje szopizni. Próbáltam cumisüvegből adni neki, de azt sem bírta mindig meginni. Szenvedtünk az evéstől! Kitti az éhségtől, én lelkileg. Ennek köszönhetően, abból a kevés kis súlyból is, amivel született, egyre csak fogyott. A fogyás mértékével fordítottan arányosan kezdtem el aggódni én. Napjában többször is mentem a csecsemősökhöz, és a védőnőhöz segítségért. El is neveztek „túl aggódós anyukának”. Különösebben nem érdekelt, csak az, hogy Kitti minél többet egyen. A negyedik napon, már a párnába dugva a fejem, kétségbeesve sírtam. Alig tudtam valami ételt belediktálni. Szegény csak fogyott. Mire eljöttünk a kórházból, addigra 2250 grammra fogyott vissza. Eléggé kétségbeesve jöttünk haza, nem tudtuk mi lesz, hogyan fog enni itthon. Reméltem, hogy ahogy majd erősödik, akkor jobban fog enni.

Azt terveztük, hogy anyukám majd egy jó hétig itt lesz velünk, és segít. A szopizás megtanulása lesz az első feladat.

A negyedik napon hazaengedtek minket. Azonban az orvosi ellenőrzésen kiderült, hogy Kittikének van egy kis szívzöreje, így felküldtek a koraszülött osztályra, ahol a gyermek kardiológia is működik. Ott a Magyarországon legelismertebb gyermekkardiológusa vizsgálta meg Kittit, és megnyugtatott, hogy nincs vele semmi baj, majd kinövi. Ez a néhány perc, rettegéssel töltött el. Nem is tudom, hogy hogyan viseltem el ezt józan ésszel. Nem is mertem másra gondolni, csak arra, hogy minden rendben lesz. Kezdett ez az egész kicsit sok lenni a számomra.

Nem terveztük, de végül vettünk itthonra egy mérleget, hogy lássuk, hogyan változik a súlya. Követni tudjuk, hogy mennyire gyarapszik, illetve mennyire eszik. Reméltük, hogy gyorsan összeszedi magát!

Szülés előtt és utáni pillanatok képekben

Utolsó órák és percek még egyben

Még egy utolsó kép a pocakról

Megérkeztem, nagy hanggal

"Anyát akarom!"

Vissza akarok menni, itt túl hideg van!

Végre melegben és anya mellett

Az első pillanatok a családom körében

Születéstörténet

2010. november 6-án reggel már éreztem, hogy valami megváltozott. A szemérem csontjaim nagyon fájtak, úgy éreztem, mintha feszítené őket valami. Kifejezetten nehezemre esett a mozgás, a menés. Pedig, azon a napon elég sok intéznivaló gyűlt össze. Reggel mentünk a postára az utálatos csekkeket feladni, majd a Lidlbe a nagy hó elejei bevásárlást elvégezni, és utána még a Fressnapfba is a macskáknak eledelért és alomért. Jó nagy kört tettünk, amit fizikálisan is élveztem, de amikor a kocsiba kellett beszállni, az eléggé kellemetlen volt. Viccesen mondtam is apának, hogy lehet, hogy már ez a szülés előjele lesz, lehet, hogy ma még szülni fogunk. Bár, mikor ezt mondtam, én sem gondoltam komolyan. Hazamentünk, kipakoltunk, és csináltuk a dolgunkat, pihentünk. Estefelé egyre inkább éreztem ezt a feszítő érzést, volt, hogy felkeltem a kanapéról és el akartam indulni, de valahogy a lábam nehezen mozdult. Gondoltam, na ez a terhesség vége felé szokásos nehéz mozgás, amiről a netes csajok is írtak.

Este megnéztük az X faktort, majd eléggé fáradt voltam, gondoltam elmegyek aludni. Bebújtam az ágyba, de előtte még elolvastam dr. Spock írását a szülésről és kétszer átolvastam a szülésfelkészítő tanfolyam vajúdás, szülés óraanyagát. Majd hamar 11 óra körül, el is aludtam.

Éjszaka arra ébredtem, hogy valami fura dolog történik! Majd a következő pillanatban azt éreztem, hogy valami kis melegség elönti a combomat. Nagyon meglepődtem, és felültem az ágyba, és akkor éreztem, hogy elfolyt a magzatvíz. A meglepődésem után, kicsit megijedtem, hogy itt az idő, és menni kell, de ez csak egy pillanatnyi érzés volt, és máris az izgalom vette át a helyét.

Felkeltem az ágyból és láttam, hogy a párom még nem feküdt le. Ekkor negyed kettő volt. Mentem ki a nagyszobába, ahol a párom a tv előtt aludt. Ahogy kimentem, felébredt, és nézett rám, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy készülődjön, mert ma szülni fogunk, mert elment a magzatvíz. Szegény felugrott és máris bújt bele a nadrágjába, és a pulóverébe. Mondtam neki, hogy ne ilyen gyorsan, mert én még elmegyek fürödni, és még egy-két apróságot össze is kell készíteni.

Láttam, hogy szép tiszta a magzatvíz így van időm lefürdeni, rendben tenni magam. A hiányzó dolgokat is összepakoltam, szendvicset készítettem, és közben vártam, hogy mikor érzem majd az első fájásokat. Negyed háromkor már a kocsiban ültünk, és mentünk a kórház felé. Ahogy a kerítésen kívül elhajtottunk a szülészet előtt, láttam, hogy egy másik pár már vár az ajtó előtt. Gondoltam, hogy akkor ma sokan leszünk.

A szülészetre érkezve, becsöngettünk, és vártuk. Annyira tele volt a szülészet, hogy nem tudtak egyből fogadni, kint kellett várnom a folyóson vagy jó 10 percet. Közben elmentem wc-re, ahol észrevettem, hogy elkezdtem vérezni is. Még mindig jött a magzatvíz, amiből arra gondoltam, hogy nem lehetek nagyon még nyitva. Végre behívtak a szülőszobára, ahol ctg-re raktak és egy halom iratot kellett kitölteni. Majd jött a vizsgálat, és kiderült, hogy igen, 1 ujjnyira vagyok nyitva.

Majd befektettek a 2. szülőszobába, ahova már apa is jöhetett velem. Ekkor kb. 4 óra lehetett. Mivel még mindig nem voltak fájásaim eszembe jutott, hogy aludni kéne egy kicsit, hiszen ki tudja mikor lesz ebből szülés. 5 óra körül kaptam a beöntést. Ekkor derült ki számomra, hogy 7-től pont az én doktor nénim lesz az ügyeletes. Ennél jobban ez nem is történhetett volna. Próbáltunk aludni, bár én nem tudtam, mert már izgatott, hogy mi fog rám várni.

Hat óra körül kezdtem el érezni az első fájásokat, de csak úgy, ha nagyon koncentráltam rá. Nagyon gyenge, 10 perces fájások voltak. Ekkor még néhány fényképet készítettünk magunkról a szülőszobán. Apa kissé fáradtan várakozva, én pedig még az utolsó órákban 2 in 1.

Nyolc óra körül befutott a doktornőm. Megvizsgált és még mindig alig egy ujjnyira voltam csak nyitva. Ezután elkezdtem oxitocint kapni, szépen lassan adagolva, hogy jöjjenek a fájások. Tíz óra körül már egyre erősebb fájások jöttek, és tizenegy óra körül már 2 és 5 perces fájások váltakoztak. Már kicsit kezdtem álmos lenni, mert éjszaka keveset tudtam aludni. A ctg gyakran lecsúszott a hasamról, főleg a fájások alatt, így nehezen volt mérhető Kittikénk szívhangja. Kicsit bizonytalanok is voltunk, hogy a ctg csúszik mindig le, vagy Kittike bírja nehezen a vajúdást. A doktornőm és a szülésznő is sokszor, hosszabb időre odajött hozzám, és nézte a fájásokat, és a reakcióimat. Nagyon jó volt, hogy ott voltak velem, és biztattak.

A fájások is egyre több erőt vettek ki belőlem. Nem sokkal tizenegy óra után már csak 2 perces fájások jöttek, igen erősek, és néha alig volt köztük egy perc szünet. Mindig arra koncentráltam, hogy az adott fájást túléljem.

A doktornő ekkor kérdezte, hogy kérek-e edát. Kérdeztem, hogy az mennyiben fogja befolyásolni a dolgokat, illetve, hogy mennyivel jobban fog fájni eda nélkül. Ő mondta, hogy még kb. 25 %-kal lesz rosszabb. Ekkor már a 3. oxitocin folyt le. Végül is úgy döntöttem, nem kell eda, kibírom. Végre az oxitól vannak fájásaim, nem akartam edával csillapítani.

A fájások alatt fogtam a párom kezét és Spock bácsi tanácsára a fókuszpontomra koncentráltam, miközben a légzésemre figyeltem. Próbáltam minden fájást túlélni.

Közben megérkeztek a szüleim is a kórházba. A párom kiment hozzájuk, hogy beszámoljon róla, hol is tartunk. Mondták, hogy még órák, mire ebből szülés lesz.

Kb. fél tizenkettőtől rendszeresen mértük a méhösszehúzódásokat, és a pihenő időt. Ezzel is lefoglaltuk magunkat, és nem a fájdalomra koncentráltam. Majd a doktornő dél körül megvizsgált és mondta, hogy ad egy kis no-spát vénásan, hogy ellazuljanak az izmaim és Kittike szépen elinduljon kifelé. Mikor a no-spa lefolyt éreztem, hogy brutális fájások jönnek. Ahogy ültem a labdán éreztem, hogy nyomnom kell. Ekkor szóltam a páromnak, hogy szóljon, hogy úgy érzem nyomnom kell. Először nem találta a doktornőmet, és egy másik orvosnak szólt, aki visszaüzent, hogy akkor szóljak, ha úgy érzem, hogy rögtön becsinálok. Ezek után még két fájást vártam, és újból szóltam a páromnak, hogy jöjjenek, mert tényleg nyomnom kell. Ekkor bejött a doktornőm, és kérdezte, hogy megvizsgáljon-e, mert szerintük még a szülés odébb lesz, ez túl hamar van. Én kértem, hogy vizsgáljon meg, mert úgy érzem, hogy nagyon jön kifelé Kitti baba. Felfeküdtem az ágyra, és a doktornő már látta a baba fejét. Rögtön rohant szólni a szülésznőnek, hogy itt bizony szülés lesz, jöjjön azonnal. Hirtelen sürgés-forgás támadt körülöttem, én pedig úgy éreztem, mintha valami érdekes tranzba estem volna. Magamnál voltam, emlékeztem, hogy milyen légzéstechnikát kell alkalmazni, de mégis valahogy nem éreztem a testem, inkább összeforrtam a fájdalommal. Közben körülöttem minden készen állt.

Elkezdődtek a tolófájások. Az első tolófájás alatt sikerült 5-6 alkalommal nyomni. Nem kiabáltam, nem nyögtem, csak a torkomat reszeltem. Közben a doktornő és a szülésznő is biztatott, és dicsért, hogy nagyon jól csinálom, nagyon jól nyomok. A második tolófájásoknál úgy éreztem, hogy mindjárt szétszakadok. Akkor egy kicsit megrémültem, de szólt a doktornő, hogy tegyem az egyik kezem a lábam közé, és akkor megéreztem egy buksit, aminek nedves, ragacsos volt a haja. Ekkor éreztem először a lányomat! Ez elmondhatatlan erőt adott, és egy olyan érzést, amit leírni szavakkal nem lehet. A doktornő és a szülésznő végig biztatott, mosolyogtak, nagyon jó hangulatot teremtettek. Ez is plusz erőt adott, és nem a fájásra figyeltem. Ekkor már vártam a harmadik tolófájást, mert azt akartam, hogy végre kint legyen, hogy az egész kis testét foghassam, érinthessem! A harmadik tolófájás második nyomásakor úgy éreztem, hogy valami villám csap belém, és a következő pillanatban már nem éreztem semmit.

Arra eszméltem, hogy Kittike elemi erővel ordít fel, és torka szakadtából sír. Látom, hogy még ellátják, nézik a méhlepényt és a köldökzsinórt. A párom szó szerint végigasszisztálta a szülést. Ő, aki azt mondta, hogy csak a fejemnél fog állni, látom, ott sündörög és kezében az olló, hogy elvágja a köldökzsinórt. Majd végre a mellkasomon éreztem, egy nedves, maszatos kis bébit, aki már csak szipogott, és a mellkasomon elhallgatott. Én pedig egyszerűen csak sírva fakadtam, és szorongattam, és nem hittem el, hogy végre anya lettem, és gyermekem van.

Néhány percig együtt voltunk, és élveztem a pillanatot. Majd elvitték Kitti babát ellátni. Közben mondta a doktornő, hogy Kitti kisebb lett, mint gondoltuk, valami miatt csak 2400 gramm, és a méhlepényem is nagyon pici, valamint a köldökzsinór is alig 20-25 cm hosszú. Akkor még ezt nem is értettem, de azóta tudom, hogy szerencsések voltunk. Mind az utolsó hetekben, mind a születéskor is nagy baj lehetett volna ezek miatt.

Sikerült gátmetszés nélkül szülnöm, de varrni kellett, mert Kittikémnek a válla valahol beakadt. A doktornőtől kaptam néhány szép öltést, és ígérte, hogy szebb lesz, mint új korában.

Gyors, szerencsés, és kifejezetten jó hangulatú szülés volt. Ezért nagyon hálás vagyok a doktornőmnek, aki nagyon lelkiismeretes, kedves, és szórakoztató volt a szülés során! A páromnak, aki végig velem volt, biztatott és nagyon odafigyelt rám a szülés alatt. Fogta a kezem, simogatott, és tartotta bennem a lelket! Nagyon szép emlék! Ma már úgy érzem, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Bármikor, még egyszer végigcsinálnám!

Kittikémre nézve, a világon minden más eltörpül, és úgy érzem, semmi sem számít.

Utólag derült ki, hogy a párom szinte végigfényképezte a születést, így képekben végig követhető Kittike születése. Sajnos ezek a képek vagy horror, vagy pornó kategóriába esnek!