Kórházban

A szülés után hamar lekerültem a kórteremben. Jó kis helyre kerültem, mert bár kicsi volt a szoba, de bent volt a fürdőszoba. Hamar kaptam egy szobatársat is, akivel nagyon jól kijöttünk, sokat beszélgettünk, megosztottuk egymással a gondjainkat, bajainkat, tapasztalatlanságunkat. Sajnos, a szülés napján nem kaptam meg Kittit, mivel nagyon kis súllyal született, és kicsit nehezen melegedett fel a testhőmérséklete, így inkubátorba került, ahol még egész éjszaka melegítették. Nagyon rossz volt, hogy nem lehetett velem. Szerettem volna, ha mellettem van, hogy újra megfoghassam, és láthassam a gyönyörű kis arcát. Jó párszor bementem a csecsemősökhöz, hogy láthassam, de sajnos kevés volt a hely, és mindig kerülgetni kellett engem. Ezért nagyon rosszul éreztem magam, így inkább többször mentem megnézni őt. Jó volt, mert az inkubátor kis lyukán be tudtam nyúlni és a kis kezét cirógatni tudtam. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam kézbe venni.

Másnap reggel kiderült, hogy nagyon alacsony Kittinek a vércukra, így fel kellett tölteni, de ahogy a napok teltek, szépen beállt az értéke. A szülés nem viselt meg, már pár órával a szülés után simán tudtam ülni az ágy szélén és fájdalom nélkül mozogtam. Szerencsém volt.

A szülés utáni első éjszaka alig bírtam elaludni. Egyrészt még nem tudtam feldolgozni, hogy tényleg anya lettem. Másrészt aggódtam, hogy Kittike milyen kicsi súllyal született. Végig gondoltam, hogy mennyi minden rosszul sülhetett volna el, ha Kittike nem dönt úgy, hogy megszületik. Senki nem tudott választ adni arra, hogy vajon miért fogyott vissza a pocakomban. Feltehetően a kicsi méhlepényem már nem tudta ellátni a feladatát, és nem jutatott elég táplálékot neki. A rövid köldökzsinór pedig akár nekem, akár kislányomnak is nagy bajt okozhatott volna a szülés során. Azt hiszem, hálás lehetek a sorsnak, hogy így vigyázott ránk! Azon az éjszakán még egy érzés hiányzott nagyon! Nagyon rossz volt, hogy nem éreztem a pocakomban Kitti mozgását. Hónapok óta megszoktam, hogy éjszaka, ha felébredek, érzem, hogy helyezkedik a pocakomban, kapargatja a hasam alját, mozgolódik, rugdosódik az oldalamnál. Imádtam ezt az érzést, és egyszerre csak véget ért. Jó volt érezni, hogy növekszik bennem, hogy összetartozunk. Most az összetartozás érzése már másképpen fűz minket össze. Most már egy láthatatlan szálként kötődünk egymáshoz. Nehéz volt feldolgozni, hogy már üres a hasam, már nem lakik odabent senki.

Másnap reggel alig vártam, hogy mehessek Kittikéért. Egész nap velem volt, ismerkedtünk egymással. Ő többnyire aludt, én pedig néztem, hogy mennyire gyönyörű, és pici.

Sajnos, az evéssel nagyon sok problémánk volt. Mivel nagyon kis súllyal született, nem volt ereje szopizni. Próbáltam cumisüvegből adni neki, de azt sem bírta mindig meginni. Szenvedtünk az evéstől! Kitti az éhségtől, én lelkileg. Ennek köszönhetően, abból a kevés kis súlyból is, amivel született, egyre csak fogyott. A fogyás mértékével fordítottan arányosan kezdtem el aggódni én. Napjában többször is mentem a csecsemősökhöz, és a védőnőhöz segítségért. El is neveztek „túl aggódós anyukának”. Különösebben nem érdekelt, csak az, hogy Kitti minél többet egyen. A negyedik napon, már a párnába dugva a fejem, kétségbeesve sírtam. Alig tudtam valami ételt belediktálni. Szegény csak fogyott. Mire eljöttünk a kórházból, addigra 2250 grammra fogyott vissza. Eléggé kétségbeesve jöttünk haza, nem tudtuk mi lesz, hogyan fog enni itthon. Reméltem, hogy ahogy majd erősödik, akkor jobban fog enni.

Azt terveztük, hogy anyukám majd egy jó hétig itt lesz velünk, és segít. A szopizás megtanulása lesz az első feladat.

A negyedik napon hazaengedtek minket. Azonban az orvosi ellenőrzésen kiderült, hogy Kittikének van egy kis szívzöreje, így felküldtek a koraszülött osztályra, ahol a gyermek kardiológia is működik. Ott a Magyarországon legelismertebb gyermekkardiológusa vizsgálta meg Kittit, és megnyugtatott, hogy nincs vele semmi baj, majd kinövi. Ez a néhány perc, rettegéssel töltött el. Nem is tudom, hogy hogyan viseltem el ezt józan ésszel. Nem is mertem másra gondolni, csak arra, hogy minden rendben lesz. Kezdett ez az egész kicsit sok lenni a számomra.

Nem terveztük, de végül vettünk itthonra egy mérleget, hogy lássuk, hogyan változik a súlya. Követni tudjuk, hogy mennyire gyarapszik, illetve mennyire eszik. Reméltük, hogy gyorsan összeszedi magát!