Születéstörténet

2010. november 6-án reggel már éreztem, hogy valami megváltozott. A szemérem csontjaim nagyon fájtak, úgy éreztem, mintha feszítené őket valami. Kifejezetten nehezemre esett a mozgás, a menés. Pedig, azon a napon elég sok intéznivaló gyűlt össze. Reggel mentünk a postára az utálatos csekkeket feladni, majd a Lidlbe a nagy hó elejei bevásárlást elvégezni, és utána még a Fressnapfba is a macskáknak eledelért és alomért. Jó nagy kört tettünk, amit fizikálisan is élveztem, de amikor a kocsiba kellett beszállni, az eléggé kellemetlen volt. Viccesen mondtam is apának, hogy lehet, hogy már ez a szülés előjele lesz, lehet, hogy ma még szülni fogunk. Bár, mikor ezt mondtam, én sem gondoltam komolyan. Hazamentünk, kipakoltunk, és csináltuk a dolgunkat, pihentünk. Estefelé egyre inkább éreztem ezt a feszítő érzést, volt, hogy felkeltem a kanapéról és el akartam indulni, de valahogy a lábam nehezen mozdult. Gondoltam, na ez a terhesség vége felé szokásos nehéz mozgás, amiről a netes csajok is írtak.

Este megnéztük az X faktort, majd eléggé fáradt voltam, gondoltam elmegyek aludni. Bebújtam az ágyba, de előtte még elolvastam dr. Spock írását a szülésről és kétszer átolvastam a szülésfelkészítő tanfolyam vajúdás, szülés óraanyagát. Majd hamar 11 óra körül, el is aludtam.

Éjszaka arra ébredtem, hogy valami fura dolog történik! Majd a következő pillanatban azt éreztem, hogy valami kis melegség elönti a combomat. Nagyon meglepődtem, és felültem az ágyba, és akkor éreztem, hogy elfolyt a magzatvíz. A meglepődésem után, kicsit megijedtem, hogy itt az idő, és menni kell, de ez csak egy pillanatnyi érzés volt, és máris az izgalom vette át a helyét.

Felkeltem az ágyból és láttam, hogy a párom még nem feküdt le. Ekkor negyed kettő volt. Mentem ki a nagyszobába, ahol a párom a tv előtt aludt. Ahogy kimentem, felébredt, és nézett rám, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy készülődjön, mert ma szülni fogunk, mert elment a magzatvíz. Szegény felugrott és máris bújt bele a nadrágjába, és a pulóverébe. Mondtam neki, hogy ne ilyen gyorsan, mert én még elmegyek fürödni, és még egy-két apróságot össze is kell készíteni.

Láttam, hogy szép tiszta a magzatvíz így van időm lefürdeni, rendben tenni magam. A hiányzó dolgokat is összepakoltam, szendvicset készítettem, és közben vártam, hogy mikor érzem majd az első fájásokat. Negyed háromkor már a kocsiban ültünk, és mentünk a kórház felé. Ahogy a kerítésen kívül elhajtottunk a szülészet előtt, láttam, hogy egy másik pár már vár az ajtó előtt. Gondoltam, hogy akkor ma sokan leszünk.

A szülészetre érkezve, becsöngettünk, és vártuk. Annyira tele volt a szülészet, hogy nem tudtak egyből fogadni, kint kellett várnom a folyóson vagy jó 10 percet. Közben elmentem wc-re, ahol észrevettem, hogy elkezdtem vérezni is. Még mindig jött a magzatvíz, amiből arra gondoltam, hogy nem lehetek nagyon még nyitva. Végre behívtak a szülőszobára, ahol ctg-re raktak és egy halom iratot kellett kitölteni. Majd jött a vizsgálat, és kiderült, hogy igen, 1 ujjnyira vagyok nyitva.

Majd befektettek a 2. szülőszobába, ahova már apa is jöhetett velem. Ekkor kb. 4 óra lehetett. Mivel még mindig nem voltak fájásaim eszembe jutott, hogy aludni kéne egy kicsit, hiszen ki tudja mikor lesz ebből szülés. 5 óra körül kaptam a beöntést. Ekkor derült ki számomra, hogy 7-től pont az én doktor nénim lesz az ügyeletes. Ennél jobban ez nem is történhetett volna. Próbáltunk aludni, bár én nem tudtam, mert már izgatott, hogy mi fog rám várni.

Hat óra körül kezdtem el érezni az első fájásokat, de csak úgy, ha nagyon koncentráltam rá. Nagyon gyenge, 10 perces fájások voltak. Ekkor még néhány fényképet készítettünk magunkról a szülőszobán. Apa kissé fáradtan várakozva, én pedig még az utolsó órákban 2 in 1.

Nyolc óra körül befutott a doktornőm. Megvizsgált és még mindig alig egy ujjnyira voltam csak nyitva. Ezután elkezdtem oxitocint kapni, szépen lassan adagolva, hogy jöjjenek a fájások. Tíz óra körül már egyre erősebb fájások jöttek, és tizenegy óra körül már 2 és 5 perces fájások váltakoztak. Már kicsit kezdtem álmos lenni, mert éjszaka keveset tudtam aludni. A ctg gyakran lecsúszott a hasamról, főleg a fájások alatt, így nehezen volt mérhető Kittikénk szívhangja. Kicsit bizonytalanok is voltunk, hogy a ctg csúszik mindig le, vagy Kittike bírja nehezen a vajúdást. A doktornőm és a szülésznő is sokszor, hosszabb időre odajött hozzám, és nézte a fájásokat, és a reakcióimat. Nagyon jó volt, hogy ott voltak velem, és biztattak.

A fájások is egyre több erőt vettek ki belőlem. Nem sokkal tizenegy óra után már csak 2 perces fájások jöttek, igen erősek, és néha alig volt köztük egy perc szünet. Mindig arra koncentráltam, hogy az adott fájást túléljem.

A doktornő ekkor kérdezte, hogy kérek-e edát. Kérdeztem, hogy az mennyiben fogja befolyásolni a dolgokat, illetve, hogy mennyivel jobban fog fájni eda nélkül. Ő mondta, hogy még kb. 25 %-kal lesz rosszabb. Ekkor már a 3. oxitocin folyt le. Végül is úgy döntöttem, nem kell eda, kibírom. Végre az oxitól vannak fájásaim, nem akartam edával csillapítani.

A fájások alatt fogtam a párom kezét és Spock bácsi tanácsára a fókuszpontomra koncentráltam, miközben a légzésemre figyeltem. Próbáltam minden fájást túlélni.

Közben megérkeztek a szüleim is a kórházba. A párom kiment hozzájuk, hogy beszámoljon róla, hol is tartunk. Mondták, hogy még órák, mire ebből szülés lesz.

Kb. fél tizenkettőtől rendszeresen mértük a méhösszehúzódásokat, és a pihenő időt. Ezzel is lefoglaltuk magunkat, és nem a fájdalomra koncentráltam. Majd a doktornő dél körül megvizsgált és mondta, hogy ad egy kis no-spát vénásan, hogy ellazuljanak az izmaim és Kittike szépen elinduljon kifelé. Mikor a no-spa lefolyt éreztem, hogy brutális fájások jönnek. Ahogy ültem a labdán éreztem, hogy nyomnom kell. Ekkor szóltam a páromnak, hogy szóljon, hogy úgy érzem nyomnom kell. Először nem találta a doktornőmet, és egy másik orvosnak szólt, aki visszaüzent, hogy akkor szóljak, ha úgy érzem, hogy rögtön becsinálok. Ezek után még két fájást vártam, és újból szóltam a páromnak, hogy jöjjenek, mert tényleg nyomnom kell. Ekkor bejött a doktornőm, és kérdezte, hogy megvizsgáljon-e, mert szerintük még a szülés odébb lesz, ez túl hamar van. Én kértem, hogy vizsgáljon meg, mert úgy érzem, hogy nagyon jön kifelé Kitti baba. Felfeküdtem az ágyra, és a doktornő már látta a baba fejét. Rögtön rohant szólni a szülésznőnek, hogy itt bizony szülés lesz, jöjjön azonnal. Hirtelen sürgés-forgás támadt körülöttem, én pedig úgy éreztem, mintha valami érdekes tranzba estem volna. Magamnál voltam, emlékeztem, hogy milyen légzéstechnikát kell alkalmazni, de mégis valahogy nem éreztem a testem, inkább összeforrtam a fájdalommal. Közben körülöttem minden készen állt.

Elkezdődtek a tolófájások. Az első tolófájás alatt sikerült 5-6 alkalommal nyomni. Nem kiabáltam, nem nyögtem, csak a torkomat reszeltem. Közben a doktornő és a szülésznő is biztatott, és dicsért, hogy nagyon jól csinálom, nagyon jól nyomok. A második tolófájásoknál úgy éreztem, hogy mindjárt szétszakadok. Akkor egy kicsit megrémültem, de szólt a doktornő, hogy tegyem az egyik kezem a lábam közé, és akkor megéreztem egy buksit, aminek nedves, ragacsos volt a haja. Ekkor éreztem először a lányomat! Ez elmondhatatlan erőt adott, és egy olyan érzést, amit leírni szavakkal nem lehet. A doktornő és a szülésznő végig biztatott, mosolyogtak, nagyon jó hangulatot teremtettek. Ez is plusz erőt adott, és nem a fájásra figyeltem. Ekkor már vártam a harmadik tolófájást, mert azt akartam, hogy végre kint legyen, hogy az egész kis testét foghassam, érinthessem! A harmadik tolófájás második nyomásakor úgy éreztem, hogy valami villám csap belém, és a következő pillanatban már nem éreztem semmit.

Arra eszméltem, hogy Kittike elemi erővel ordít fel, és torka szakadtából sír. Látom, hogy még ellátják, nézik a méhlepényt és a köldökzsinórt. A párom szó szerint végigasszisztálta a szülést. Ő, aki azt mondta, hogy csak a fejemnél fog állni, látom, ott sündörög és kezében az olló, hogy elvágja a köldökzsinórt. Majd végre a mellkasomon éreztem, egy nedves, maszatos kis bébit, aki már csak szipogott, és a mellkasomon elhallgatott. Én pedig egyszerűen csak sírva fakadtam, és szorongattam, és nem hittem el, hogy végre anya lettem, és gyermekem van.

Néhány percig együtt voltunk, és élveztem a pillanatot. Majd elvitték Kitti babát ellátni. Közben mondta a doktornő, hogy Kitti kisebb lett, mint gondoltuk, valami miatt csak 2400 gramm, és a méhlepényem is nagyon pici, valamint a köldökzsinór is alig 20-25 cm hosszú. Akkor még ezt nem is értettem, de azóta tudom, hogy szerencsések voltunk. Mind az utolsó hetekben, mind a születéskor is nagy baj lehetett volna ezek miatt.

Sikerült gátmetszés nélkül szülnöm, de varrni kellett, mert Kittikémnek a válla valahol beakadt. A doktornőtől kaptam néhány szép öltést, és ígérte, hogy szebb lesz, mint új korában.

Gyors, szerencsés, és kifejezetten jó hangulatú szülés volt. Ezért nagyon hálás vagyok a doktornőmnek, aki nagyon lelkiismeretes, kedves, és szórakoztató volt a szülés során! A páromnak, aki végig velem volt, biztatott és nagyon odafigyelt rám a szülés alatt. Fogta a kezem, simogatott, és tartotta bennem a lelket! Nagyon szép emlék! Ma már úgy érzem, mintha évekkel ezelőtt történt volna. Bármikor, még egyszer végigcsinálnám!

Kittikémre nézve, a világon minden más eltörpül, és úgy érzem, semmi sem számít.

Utólag derült ki, hogy a párom szinte végigfényképezte a születést, így képekben végig követhető Kittike születése. Sajnos ezek a képek vagy horror, vagy pornó kategóriába esnek!