Én már azóta szeretlek,
mióta nem voltál más csak puszta gondolat,
és a csillagok lüktették az égre képzelt mosolyodat.
Aztán megdobbant a szíved a szívem alatt,
és én azóta a lelkemhez simítva hordalak.
Csütörtökön ismét a Kaáliban voltunk, hogy megcsinálják a 3. inszeminációt. Hogy mennyire vártam már azt a napot, elmondani nem lehet. Már napokkal korábban csak arra gondoltam, hogy ennek most sikerülnie kell. Barátaim még energiát is küldtek nekem az inszem előtti két napon. Az inszem mechanizmusa sajnos már jól ismert volt előttünk. A szabadságolások miatt kevesen voltak, máskor tele van a váró, de most nem voltunk sokan. Beavatkozásra pedig még kevesebben vártak. Az inszem során minden jól ment. A párom spermaképe megint kitűnő volt. Én annyira el tudtam lazulni, hogy a méhszájam most magától meg tudott nyílni. Éreztem, ahogy belém áramlik az anyag. Aztán eltoltak egy félreeső helyre, és vagy 40 percig feküdtem ott. Nagyon jól esett a fekvés. Végig arra gondoltam, hogy a spermiumok lassan elérik a petémet és megtermékenyítik. Nagyon koncentráltam, hogy ez valójában is megtörténjen.
Csütörtök délután elutaztunk pár napra a párommal Villányba. Nagyon jó szállást foglaltunk, és csodálatos 4 napot töltöttünk el együtt. Sokat kirándultunk és kulturális programokat is szerveztünk. Minden templomban, és kápolnában ahol jártunk, kértem az Istent vagy a sorsot, hogy segítsen. Bár nem vagyok vallásos, de most mégis ezt tettem. A pihenés alatt elkezdtem érezni a görcsöléseket, a nyilallásokat, és a folyamatos derékfájást. Ezt jó jelnek tekintem, bár gondolni sem nagyon merek arra, hogy hátha mégis sikerült. Januárban szintén ugyanilyen tüneteim voltak, és akkor terhes lettem. Reménykedem, hogy most ezek a fájások is a megtermékenyülés jelei lesznek.
Még 8 nap és tesztelhetek! Szép 35. születésnapi ajándék lenne a sorstól.
Ma voltam a 11 cn. vizsgálaton. Nagyon vártam már a mai napot. Ebben a ciklusban eddig minden nap megittam egy csésze málnalevél teát. Olvastam több helyen is, hogy a peteérést támogatja, a petesejt minőségét, a hüvelyi nyálka mennyiségét és minőségét javítja. A korábbi stimulációk alatt 1 illetve 2 tüszőm volt, melyek a 10 cn. napon 18-20 mm közöttiek voltak. A méhnyálkahártyám 10 mm-es volt. Meg kell mondanom, hogy a málnalevél tea fogyasztása meghozta az eredményt. Korábbi stimulációk alatt 1-2 tüszőm volt, azonban most négy is lett. Igaz, hogy most 17,5, 16, 14, 12 mm-esek lettek, és volt a jobb petefészkemben is, amire eddig még nem volt példa. A méhnyálkahártyám 9 mm vastagságú. Csináltak LH tesztet is, de most még negatív lett. Végül is szerda helyett csütörtökön lesz a nagy nap, akkor csinálják meg a 3. inszemet. Kaptam még a Kaáliban egy Merional injekciót és holnap este kell beadnom magamnak egy Ovitrellet, hogy a tüszőrepesztést biztosan előidézzük.
Érzem, hogy ez most sikerülni fog!
A párommal csütörtökön el is utazunk egy pár napra, hogy csak kettesben legyünk.
Hurrááááá! Itt van a július! Ebben a hónapban születtem, ez a hónap biztosan a sikert fogja hozni!! Ma szedem 3. napja a clostyt, és 13-án megyek 10 cn. uh-ra. Aztán hét közepén inszem, és utána babát kérek a 35. születésnapomra!! Tervezzük a párommal, hogy a 15-19-ig elmegyünk valahova, ahol csak ketten vagyunk, messze a város zajától, és csak egymásra fogunk figyelni. Ebből a sok jó dologból, csak a legjobb dolog sülhet ki!!!!
Most nagyon pozitív vagyok! Ennek most sikerülnie kell…
Tegnapi napon voltam megbeszélésen az orvosomnál. Megbeszéltük, hogy júliusban ismét indulhat a 3. inszemináció. Július közepén lehet a beavatkozás, már nagyon várom. Már talán nincs egy hónap! Valószínűleg az inszem nem a 12-13. napon lesz, lehet, hogy később. Majd a 10. cn-on meglátjuk, hogy lesz. Minden ugyanúgy fog zajlani, mint korábban. Clostilt fogok szedni a 3 cn naptól 5 napig 2x1 adagban. 10.cn-on ultrahang és LH szint ellenőrzés. Majd aznap este valószínűleg tüszőrepesztő injekció a hasba. Majd inszem a 12-13. cn napon, vagy később a 10 cn-i vizsgálattól függően. A beavatkozás után, még aznap megint ultrahang, hogy ellenőrizzük megrepedtek-e a tüszők. Ha nem, akkor kapok újabb szurit, és a többi már akkor dől el. Aztán Duphaston szedése 2x1, remélem a 12. hét végéig.
Remélem a 35. születésnapomra egy pozitív tesztet kapok ajándékba!
Ma lennék 5 hónapos terhes. Az idő néha magával ragadja az embert, máskor ólomlábakon jár. Valamikor megállítanánk az időt, és azt szeretnénk, ha mindig az a pillanat, az az érzés hatna át. Máskor kergetjük azt, és észrevétlenül elveszítünk napokat az életünkből.
Ma lennék 5 hónapos terhes. Boldog, nagy pocakos, kalácsképű kismama lennék. De nem vagyok.
Az egész 5 hónappal ezelőtt történt. Az életemben végre eljutottam odáig, hogy megtaláltam azt az embert, akivel el tudtam képzelni az életem, akivel gyereket szerettünk volna vállalni. Sok próbálkozás után úgy döntöttünk, meddőségi központhoz fordulunk. Kaáli intézetre esett a választásunk, ahol egy olyan doktor mellett döntöttem, akit az egyik ismerősöm ajánlott. Most, így utólag, nem ezt az orvost választanám. A modorán, viselkedésén jól láthatóak a fásultság és az érdektelenség jegyei. De nem érdekel. Mindent eltűrök és elviselek, csak segítsen hozzá egy babához.
Január 22-én sor került az első inszeminációra. Már az első napokban éreztem, hogy történik valami a testemben. Sokat görcsöltem, és éreztem, hogy elindul bennem egy kis élet fejlődése. Boldog voltam, minden este kezemmel a hasamon aludtam el, és beszéltem a még nem létező kisemberhez. Még akkor embrió sem volt. A tesztelés napján izgultam, és látni akartam azt, amit még soha nem láttam, de minden nap álmodtam róla. Kétcsíkos lett. Először fel sem ismertem, annyira halovány volt.
Olyan boldogságot éreztem, amelyet még sosem. Mintha az élet egy másik dimenziójába kerültem volna.
Vártam a vérvételt és az első ultrahangot, melyre február 16-án került sor.A vérvétel eredményéből úgy tűnt, hogy nem egyedül fog lakni a babszi a pocimban. Az ultrahangon azonban még egy petezsákot lehetett látni, bár már kirajzolódott a háttérben egy másik is.
Minden rendben volt, jó helyre ágyazódtak be.
Az életünket továbbra is ugyanúgy éltünk, mint korábban, dolgoztunk, és aggódtunk, hogy minden rendben legyen. A világ azonban örökre megváltozott körülöttem.
Aztán egy munkatársam influenzás lett, és mégis bejárt dolgozni. Bármennyire próbáltam elkerülni, nem sikerült, és én is beteg lettem. Magas, 38,8 fokos lázam volt. A doktornő nem biztatott sok jóval. Nagyon korai a terhességem, és a magas láz nem tesz jót a babának. Készüljek arra, mondta, hogy nagy valószínűség szerint el fognak halni a babszik, ezt nem fogják túlélni. Az épületet bőgve hagytam el. Nem érdekelt, hogy ki lát, vagy mit gondolnak.
Az nem lehet, hogy végre sikerült az, amire vágytam, és az élet ilyen kegyetlenül elbánik velem. Megmutatja nekem, hogy milyen gyermeket várni, majd kegyetlenül elveszi tőlem.
Napokig nem bírtam levinni a lázam, bármit csináltam, bármilyen gyógyszert szedtem. Közben végig rettegve éltem. Mi történik bennem, élnek-e még a babák, küzdenek-e? Közben éreztem, hogy kezdenek elmaradni a görcsök, és éreztem, hogy valami megváltozott. A reményt azonban nem adtam fel.
Az újabb ultrahang vizsgálatra március 04-én került sor. Reméltem, hogy szívdobbanásokat hallok majd, amelyeket már számtalanszor elképzeltem. Ketten voltak, egymás mellett.
De a vizsgálat során csak csend volt. Se pulzálás, se szívdobbanás. Csak az én szívem dobogását éreztem a fülemben, egyre hangosabban, és azt dobogta, nem él-nek, nem él-nek.
A vérvétel eredménye is ezt igazolta. Sok mindent elvesztettem már az életemben, érzéseket, reményt, vágyakat, de ilyen mély, élénk, csontig hatoló, sosem érzett fájdalmat, nem éreztem még soha. Mintha valaki élve akarta volna kitépni a szívem. Nem akartam semmit, csak azt, hogy valaki tényleg kitépje azt. Az lett volna a legkönnyebb.
Március 8-án elindult a spontán vetélésem. Hajnalban bementünk a MÁV kórházba, ahol azonnal felvettek. Lelkileg nem voltam túl jó állapotban. Ragaszkodtam még ahhoz, ami még megmaradt nekem, és szerettem volna az egészen túl lenni. Kavargott bennem minden, és haragudtam az életre, a sorsomra. Sosem kímélt az élet, mindig tudta, hogy hol van a gyenge pontom. Most is megtalálta, akár egy mesterlövész.
Megműtöttek. Izgalom, hogy nehogy komplikációk legyenek. Hetek, melyek elteltek, de mégsem voltak sehol, melyekre nem emlékszem. 2 hétig bezárkóztam, nem dolgoztam, nem mozdultam ki a lakásból. Haragudtam. Haragudtam mindenre, az életre, a sorsomra, magamra. Sirattam mindazt, amim lehetett volna, de elvesztettem.Próbáltam a dolgokat a helyükre rakni, és túlélni. Próbáltam felkészíteni magam a következő időszakra, hogy legyen erőm újra belevágni.
Tudtam, hogy a következő próbálkozás fog csak erőt adni, az fog átlendíteni a sötétségen.
A sorsommal, az életemmel sosem leszek barátságban. Sosem fogom tudni, és nem is akarom elfelejteni, hogy volt két pici babszim, akik egyszer engem választottak anyucijuknak. De nem születhettek meg, nem ismerhettem meg őket. Nem vigyáztam rájuk eléggé, nem óvtam őket.
Minden nap gondolok rájuk.
Úgy érzem, ha a sorsom ellenem is van, létezik valahol két angyalka, akik mindig velem vannak, akik mindenhova elkísérnek. Én, így hiszem.
