2010. április 19., hétfő

3. Ultrahang!


Ezt a napot már nagyon vártam! Április 1-én voltunk utoljára ultrahangon, akkor volt a mi kis bébink 8,3 mm-es!


Azóta eltelt majdnem 3 hét, és ez bizony sokszor aggódással teli napokkal teltek el. A hányinger már lassan csillapodik, ami egyrészt jó, másrészt pedig megint egy ok az aggódásra!

Aztán elérkezett a mai nap is! Már a védőnőtől kapott terhességi kiskönyvemmel mentünk a párommal a doktornőhöz! Nagyon aggódtam, hogy minden rendbe legyen. A doktornő nagyon kedvesen fogadott, és megbeszéltünk egy-két aktuális dolgot. A bromot mától elhagyhatom, meforalból is elég egy szem naponta, és az utróval kapcsolatban is elmondta, hogy meddig kell még „szednem”. Majd következett a vizsgálat, amit igencsak összeszorult szívvel vártam. Aztán ahogy a pillantásom ráesett a képernyőre, már tudtam, hogy valószínű minden rendben van! Egy kis emberforma alakot láttam a képernyőn, aki békésen szundikált. A legutóbbi találkozásunk óta nagyot nőtt. A párom is izgatottan figyelte a képernyőt és egyikünk sem tudott betelni a látvánnyal. Már 2,8 cm hosszú, a mi kis drágaságunk. Ahogy a vizsgálat alatt beszéltünk, és egy kicsit meghatódva pityeregtem, felébresztettük a babánkat! A következő percekben ámulattal néztük, hogy hogyan jár a kis keze, lába! Felébredt és mozgolódott, a kezével az arca előtt kalimpált, a lábával pedig taposó mozdulatokat végzett! Ez maga volt a CSODA! Hihetetlen élmény volt. A párom gyorsan előkapta a telefonját és készített róla egy kis felvételt!


Megnyugodtam! Nagyon boldogok vagyunk! A szüleinknek hazafelé boldogan meséltük a telefonba a nagy hírt, hogy milyen csodás babánk is van! Alig várom a következő randinkat a mi kis szépségünkkel. De addig is még vár rám egy pár feladat, amit a 12. hétig még el kell intéznem!

4 megjegyzés:

  1. Hogy milyen jó ötlet volt ez a felvétel a telefonnal! :-)
    Szerintem nem lesz semmi gond! Biztosan meg fog születni a kis ficánka... :-)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Rodi! Nagyon gyönyörű kisbabád van és élénk. Nagyon édi, ahogy a kis kezeit pakolgatja! Gratula hozzá, tökéletes kisbaba:))))

    VálaszTörlés
  3. De jó,ott integet :))) De édes!!!
    Na most már semmi gond nem lehet,remélem most már csak az izgatottság,ami adrenalint ad nem az aggódás :)

    VálaszTörlés