2010. május 10., hétfő

Genetikai vizsgálat előtt

Hetek és napok óta várom ezt a mai napot. Várom és rettegem! Remélem minden rendben lesz a mi kicsinkkel. Nagyon izgulok, hogy milyen eredmény születik, hiszen olyan régóta várjuk már a mi kis babánkat! Eddig minden ultrahang rendben volt. A kicsi szíve szépen dobogott, járt keze-lába. Minden este azon imádkoztam, hogy egészséges legyen! Ideges vagyok és aggódom! Remélem, délutánra már megnyugszom, és elmondhatom, hogy tényleg minden rendben van!

2010. május 6., csütörtök

Ma betöltöttem a 12. hetet!

Végre eljött a várva várt nap! Már nagyon vártam ezt a mai napot, bár azért még a 14. hét végéig izgulni fogok. Akkor veszi át végleg a hormonok termelését a méhlepény. Holnap már nem kellene utróznom, de azért nagyon félek, hogy nehogy bármi baj legyen.

Az utóbbi napokban elég sokat szúrogatott a hasam, és finom görcsöléseket is éreztem. Nagyon aggódtam miatta, minden jelet, érzést árgus szemekkel figyeltem, és próbáltam a legapróbb részletekig kielemezni. Nagyon izgultam, és aggódtam. Aztán kedden bejelentkeztem egy fizetős uhura, hogy megnyugodjak! Nem akartam mást, csak hogy lássam, hogy nőtt, ver a kis szíve, és mocorog. Hát szerencsére, ezeket mind láttam! Nagyon édes volt! Már a hátán feküdt. A vizsgálatot végző nő, már tippelt a nemére is, ugyanis valamit látott a lábai között. Még nem éltük bele magunkat, majd meglátjuk. Készült dvd felvétel is, amit majd lemásolunk és megkapják a nagyszülők!

Én fiút szeretnék, a párom talán inkább kislányt. Most, hogy valószínű, hogy kisfiúnk lesz, nekem kicsit fáj, hogy nem a párom vágya teljesült. Bár ő a kisfiúnak is nagyon örül, csak egészséges legyen! Ebben igaza van! A lényeg, hogy egészséges legyen!

Hétfőn megyünk a 12. heti genetikai ultrahangra, és nagyon izgulok! Remélem, minden rendben lesz a kicsinkkel!


12. hét

Végre lassan túl vagy az első három hónapon. A vetélés kockázata már lecsökkent, így azoknak is lassan újságolható a nagy hír, akiket utoljára szerettél volna beavatni a dologba. Mindezekkel együtt csökken a hányingered is, ritkulnak a rosszullétek, szédülés már szinte egyáltalán nincs, és az elviselhetetlen fáradtság is múlóban. Na, ez utóbbi nem feltétlenül a hormonok miatt, hanem az elmúlt időszakban megtanultál lassítani, már nem kezdesz bele olyasmibe, amitől tuti kifáradnál.

Szervezeted hozzászokott a délutáni alváshoz, így a nem ágyban töltött időszakban már akár másra is tudsz koncentrálni, úgy tűnik, hogy elég napi 2 alvás. (Persze vannak olyan pechesek is a kismamatársak között, akik a várandósság teljes időszakában élvezhetik a hányingert, az émelygést és a szédülést. Minden együttérzésem az övék!)

Lassan növögetni kezd a pocakod, kicsit már gömbölyödik benne az aprócska emberpalánta. Persze, nem csak azért leszel kerekebb derék tájt, mert a baba méretei változnak, hanem azért is, mert egyrészt a kilók folyamatosan rakódnak le a tested egész területén, mivel egész idő alatt nassoltál eddig valamit, hogy az állandó hányingert ne érezd (kb. 1,2 kg hízás várható a 12. hétig). Másrészt pedig a medencecsontod is a hormonok hatására elkezd deformálódni, kissé felpuhul, kinyílik, hogy a 9. hónap végén a kisded könnyedén kibújhasson a résein. Ezáltal egy-két számmal nagyobb ruhára van szükséged – még ha nem is híztál még egyáltalán. Ha pedig második, sokadik terhességed, sokkal jobban dudorodik a hasad, mint első alaklommal. Vegyél fel nyugodtan kismama holmit! Szerezz be legalább 2 kismamanadrágot, hogy tudd őket váltogatni.

A melleid még méretileg nem nőttek nagyot, de úgy érzed, mintha ólmot tettek volna bele. Hordj jól tartó melltartót, hogy megelőzd a mell bőrének nyúlását. Használj testápolót, kend a tested minden nap, ha száraznak érzed, akkor akár többször is. Még csak most kezd növögetni a has. A terhességi csíkok (stírák) kialakulása ugyan genetikus, így ha hajlamod van rá, nem tudsz mit tenni, de próbáld a bőr folyamatos hidratálásával megelőzni a dolgot, így csak kisebb repedéseid lesznek. (Mákod van, ha neked egyáltalán nem lesznek csíkjaid!)

Még mindig érvényes, hogy ha egy reklámfilmben gyerek, kutya, vagy megható történet van, akkor a kismama azonnal sírva fakad. Ez az időszak sajnos erről szól. Jobb, ha felkészül rá az egész család, de legalább a párodat, hogy nyugodtan kedveskedhet egy kicsit többet. A figyelmességekkel, megértő szavakkal nem szabad spórolnia.

A baba is szépen növekszik. Hossza már 6,5 cm, súlya pedig 18 gramm. A hossz még mindig ülőmagasságot jelent, tehát a feje búbjától a popsija hegyéig mérendő a 6-7 cm. Ici-pici szíve percenként 120-160-at ver, ami igen gyors lovacska vágtázásként hallatszik a vizsgálatokon. Állítólag azoknál az anyukáknál, akik hallják a magzatuk szívhangját, sokkal kevesebb a vetélés. Mindenképp vidd be az orvoshoz magaddal a 12. heti kötelező vizsgálatra a magzatod édesapját is. Már most kezd kialakítani az Apa-Gyermek kapcsolatot. Így neki is lesz valami "kézzel fogható" élménye a saját gyermekével kapcsolatosan, akivel találkozni még igencsak sokára fog. Ha lélekjelenléte lesz hozzá, még akár fel is veheti kamerával a látottakat. Jó lesz később visszanézni, vagy a szülőknek megmutatni. Sok leendő nagymama például még nem is hallott ilyen szívdobogást, vagy nem látott még ilyen ultrahang készüléket.

A babának már van állcsontja, állkapcsa és szájpadlása. Differenciálódik a rekesz és a tüdő. Elkezdődik a külső nemi szervek fejlődése. Már gyakorolja a későbbi légző mozgásokat, mellkasa emelkedik és süllyed. Ekkorra már minden belső szerve kialakult, a legtöbb már működni is kezdett. Ilyenkor már kevésbé károsíthatják a különféle gyógyszerek, vegyi anyagok vagy betegségek. Elkezdenek nőni a körmei, felismerhető a fülcimpája. Szemhéja kifejlődött, és rácsukódik a szemre. Ha lenyeli az őt körülvevő magzatvizet, amely minden 24 órában teljesen kicserélődik, az vizeletként távozik a szervezetéből. Még mindig nem érezhető, de sokat mozog: forgolódik, nyújtózkodik, hajlítgatja az ujjait. A hangszalagjai kifejlődtek, és a baba néha (csendben) sír. Az agya kifejlődött, már érezhet fájdalmat a baba.

És, hogy mit még tud a pöttöm:

A mellkasát mozgatja, mint aki lélegzik, azaz gyakorolja a légző mozgást. Gyakran a magzatvízből kortyol is egyet, amitől csuklani kezd. Ezt a csuklást, vagy mocorgást Te még nem nagyon érzed. A lenyelt magzatvíz vizeletként távozik a baba szervezetéből, és a te pocakodban pedig 24 óránként teljesen kicserélődik.

Viszonylag sok magzatvízben rengeteget mocorog, ficánkol, rugdos. Lábujjait, kezecskéinek ujjacskáit ökölbe szorítja, majd elernyeszti. Az arcizmait is mozgatja már. A száját ki tudja már tátani, becsukni, az ajkát le tudja biggyeszteni, tud mosolyogni és sírni is. A hangszalagjai is már eléggé fejlettek, hogy néha sírni tudjon, csak a magzatvíz miatt nem halljuk.

A kezén és a lábán a körmök kezdenek kinőni. Bár, ezek a körmök még papírvékonyak, nem ritkán fordul elő, hogy az újszülött összekarmolt arccal jön a világra, és/vagy születése után marja össze magát. A pocakon kívül egyszerű kicsi kesztyűt húzni a kezére, de odabent nem tudsz vele mit tenni.

Az agyának szerkezete pontosan olyan, mint amilyen a születéskor lesz, csak a méret hibádzik még.

Az arcszerkezete is hasonlít már a véglegeshez. Van fülcimpája is már a fülkagylón, szemhéja is nyitható-zárható, de még rásimul a szemgolyójára teljesen.

Már beindult az epetermelése is.